A balkáni békefenntartó misszióról is tárgyalnak hétfőn az Országgyűlésben
Az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletben (ALTHEA) való magyar katonai szerepvállalásról és az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2023-as tevékenységéről is tárgyal hétfői ülésén az Országgyűlés – számolt be az MTI.
A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 11 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Az országgyűlési képviselők másfél órán keresztül tehetnek majd fel kérdéseket a kormány képviselőinek, ezután megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját.
Az Országgyűlés emellett megvitatja az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletben (ALTHEA) való magyar katonai szerepvállalásról szóló beszámolót, illetve az annak elfogadását javasló országgyűlési határozati javaslatot. Magyarország 2024 januárjától egy évig tölti be az EUFOR ALTHEA parancsnoki pozícióját.
Napirenden szerepel még az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2023-as tevékenységéről szóló beszámoló és az annak elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat is.