Rogán Antal megjelenése annyira zavarta az ellenzéki képviselőt, hogy kivonult az ülésről

DSC0571
2024.12.02. 10:10
Hétfő reggel tartották Rogán Antal éves meghallgatását az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter részletesen beszámolt a digitális állampolgárságról, valamint kitért az autópálya-koncesszióra is. Gelencsér Ferenc momentumos képviselő a saját lelki békéje érdekében inkább kivonult az ülésről.

Rogán Antal azzal kezdte beszámolóját, hogy a kormány már benyújtotta a következő évi költségvetést, ebből látható, hogy milyen területekre koncentrálnak 2025-ben. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter három pontot emelt ki:

  • fontosnak tartják a gazdasági növekedésen alapuló bérmegállapodást és az ahhoz szükséges költségvetési támogatást,
  • a kis- és középvállalkozásokat támogató Demján Sándor-tervet
  • és a megfizethető lakhatást.

Rogán Antal kiemelte a munkáshitelt és a családoknak járó adókedvezmény emelését, valamint azt, hogy jut hely a digitalizációval kapcsolatos programoknak is, amelyek az ország gazdasági versenyképességének erősítését szolgálják. A miniszter a turizmusról megemlítette, magához tudott térni, már nagyobb számokat produkál, mint a 2019-es esztendőben, ami szintén hozzájárul a gazdasági növekedéshez.

A digitalizációban az állam feladata, hogy biztosítsa a megfelelő szabályozást, garantálja a biztonság kereteit és elvégezze a közszolgáltatások széles körű digitalizációját – mutatott rá Rogán Antal, hozzátéve: mindegyik területen történt előrelépés. A versenyképességi rangsorok közel 20 százalékpontos javulást mutatnak digitális versenyképesség tekintetében, és körülbelül ekkora ugrás még elérhető a következő 2-3 évben. Az egyik kulcsa ennek a területnek a biztonságos használat.

Rogán Antal a Digitális Állampolgárság Programról úgy fogalmazott, hogy az a biztonság egy új szintjét jelenti. Az Ügyfélkapu is változik, jön az Ügyfélkapu+, de ennél egyszerűbb, kényelmesebb és bizonyos értelemben biztonságosabb megoldás is a digitális állampolgárság. Az okostelefonra telepített alkalmazások nagy lehetőséget jelentenek arra, hogy egyszerűbben, gyorsabban és kényelmesebben lehessen intézni az ügyeket.

A DÁP elindítása óta ott tartanak, hogy ezen a hétvégén átlépte a félmilliót azoknak a száma, akik letöltötték az alkalmazást és elindították a folyamatot. A miniszter reális lehetőségnek tartja, hogy elérje a 4 milliót a digitális állampolgárok száma 2026 végére.

A digitális állampolgárság lehetővé teszi a személyi okmányok nélkül történő azonosítást. 2025-ben újabb változások jönnek, év közben hatályba lépnek azok a szabályok, amelyek lehetővé teszik, hogy az azonosítás a DÁP alkalmazással ne csak a rendőröknél, hanem széles körben megtörténhessen, például a közszolgáltatóknál, a bankoknál és az állami szerveknél.

A digitalizáció alkalmat jelent arra, hogy a felesleges bürokratikus szabályok egy részét kidobáljuk. Az az alapelvem, hogy amit digitálisan nem lehet biztonságosan és egyszerűen elérhetővé tenni, de az állam mégis kéri, akkor arra lehet, hogy nincs szükség

– vélekedett Rogán Antal.

Elkezdték kidolgozni az életesemény-típus ügyintézések formáját is. 2025-ben el tudják indítani a gépjármű-ügyintézéssel kapcsolatos életesemény-típust. Ugyanerre törekednek a családi típusú életeseményekkel kapcsolatban. Megújítják az e-papír intézményrendszerét is, az államnál elindított ügyintézések egyszerűbbek lesznek. 2025 célja, hogy bekapcsolják az elektronikus aláírást a DÁP alkalmazásban. A távoli azonosítást is szeretnék elindítani.

Rogán Antal hangsúlyozta, hogy a digitalizáció nemcsak a kényelmet és a biztonságot, hanem a versenyképességet is szolgálja. 2025 második felétől egyre több olyan szolgáltatás működik a DÁP segítségével, amely százféle kód megjegyzése nélkül támogatja az ügyintézést. 2027-től az Európai Unió tervei szerint a digitális irattárca az EU-n belüli azonosításra is használható lesz, ehhez az adott tagállamnak is alkalmazkodnia kell, Magyarország erre készen áll.

„Mindig vita, hogy annak a végén az állam jól jár vagy nem jár jól”

Rogán Antal kitért a koncessziós kérdésekre is, több eljárást vittek végig az elmúlt évben.

Mindig vita, hogy annak a végén az állam jól jár vagy nem jár jól

– emelte ki Rogán Antal, aki az autópálya-koncesszióról leszögezte: sok vita érte, de most már jelentős eredmények vannak mögöttük. A koncessziós társaság 5,1 millió négyzetméteren cserélte az elöregedett és a tönkrement burkolatot új aszfaltra, ekkora mértékű felújítás az állam kezelése alatt az elmúlt 15-20 évben nem volt. Rogán Antal reméli, hogy ez 2025-ben folytatódik a felújításokkal és az építésekkel.

Kivonult a momentumos politikus

Rogán Antal beszámolója után az ellenzéki képviselőknek lehetőségük volt kérdezni a minisztert.

Csárdi Antal több témát is felvetett:

  • A jövő évi költségvetésben kormányzati kommunikációra 39,5 milliárd forintot szánnak. „Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy ez az összeg mindig meghaladta az előirányzatot” – fűzte hozzá az LMP-ből kilépett képviselő. Nem gondolja-e a miniszter, hogy kommunikáció helyett például az oktatásra és az egészségügyre kellene nagyobb forrásokat fordítani? – kérdezte az ellenzéki politikus.
  • A digitális állampolgársággal kapcsolatban úgy vélekedett Csárdi Antal, „joggal merül fel az a kérdés, hogy milyen módon tudják garantálni a magyar állampolgárok adatbiztonságát”.
  • Mit gondol a miniszter az Airbnb tiltásáról? Megtiltsák-e a külföldieknek a lakásszerzést Budapesten?

Z. Kárpát Dániel is több kérdéssel készült:

  • Milyen adatvédelmi újításokkal készül a kormány a következő években, hogy az érintett adatvagyon biztonságban legyen?
  • Mindig lesz offline ügyintézési lehetőség? A digitalizáció helyett sokan maradnának ennél.

Dávid Ferenc (DK) felvetései többek között:

  • Nem látnak nemzetbiztonsági kockázatot abban, hogy ilyen mértékben áramlik be a külföldi tőke az országba?
  • Az elmúlt időszak hackertámadásai után gondolkodnak-e a szigorúbb, hatékonyabb védelemben?

A momentumos Gelencsér Ferenc is szót kapott az ülésen, de kérdések helyett arról beszélt, „kicsit naiv gondolat” az ellenzéki társaitól, hogy szakmai vitákba próbálnak bonyolódni Rogán Antallal. A Momentum volt elnöke ezután kijelentette, hogy „elképesztően nyomasztó” egy légtérben ülni Rogán Antallal, ezért a saját lelki békéje érdekében kivonult az ülésről.

Rogán Antal nem tiltaná az Airbnb-t, mert akkor feketén létezne tovább

Rogán Antal válaszaiban kifejtette:

  • Csárdi Antal a kommunikációs beszerzésekkel kapcsolatban abban a hibában szenved, amiben a sajtó is. A miniszter szerint a keretközbeszerzés azért jó dolog, mert így valóban láthatóvá válnak a kormány kommunikációs és rendezvényszervezési költségei is. Szétszórhatnák ezeket ezerfelé, és úgy kellene összegyűjteni az információkat. Rogán Antal jelezte, ha van például egy 50 milliárdos keret, amelyből elkezdenek lehívni részeket, akkor az újságírók azt duplán számolják. A tárcavezető úgy látja, a liberális újságírók többsége ha valamit kimondott, ragaszkodik ahhoz, még akkor is, ha nem felel meg a valóságnak.
  • Rogán Antal úgy látja, az Airbnb-t tiltani azért lenne botor dolog, mert akkor az feketén létezne tovább, de szabályozni kell. Az állam erre adott lehetőséget az önkormányzatoknak, ezzel nem sok önkormányzat élt. Kétféle irányba lehet lépni: ideiglenes stop, ami nem tiltás, de azt mondják, hogy nem bővíthető az ilyen lakások köre. A másik, amiről beszélni kell, hogy ma egy szállodai szoba után befizetett adó és egy Airbnb-szoba után befizetett adó között érdemi különbség van. A miniszter szerint nem érdemes ezt a különbséget fenntartani, mindkettőben szálláshely-szolgáltatást nyújtanak, miért fizet több adót egy szálloda?
  • A biometriánál erősebb adatvédelmi rendszert keveset ismernek, ezt gyakorlatilag az összes okostelefon biztosítja. Ezért is vannak nagyobb biztonságban az adatok a DÁP-szolgáltatáson keresztül. Az Ügyfélkapu+ is biztonságos a kétfaktoros azonosítással. A DÁP egyszerűbb és kicsit talán biztonságosabb is az Ügyfélkapu+-nál. A DÁP egyébként csak olyan adatokat használ, amelyek egyébként is megvannak az államnál, de a DÁP lehetővé teszi, hogy aki ezen keresztül kerül kapcsolatba velünk, csak azokat az adatokat látja, amelyeket mi szeretnénk, vagy amelyek rá tartoznak.
  • Arra fognak törekedni, hogy a digitalizáció egy lehetőség legyen, nem kell eltekinteni az offline lehetőségtől.
  • A lehetséges visszaélésekkel kapcsolatban Rogán Antal hangsúlyozta, figyelik azokat a magatartásokat, amelyek elütnek a szokásostól, ezekben az esetekben figyelmeztetik az érintettet. A miniszter általánosságban a csalásokkal kapcsolatban azt javasolta, ha minél több adatot kér egy digitális szolgáltatás, azonnal kezdjünk gyanakodni.
  • Rogán Antal a hackertámadásokról úgy fogalmazott, rengeteg próbálkozás van, ezeknek a 99 százalékát sikerül elhárítani. Ahol sikeres, ott legtöbbször az derül ki, hogy emberi mulasztás történt. Egyre több olyan kormányzati rendszer van, ahol ha nem történnek meg a szükséges emberi lépések, akkor letiltják a szolgáltatást, így megtörténik például a kódok cseréje.

Rogán Antal sajnálta, hogy Gelencsér Ferencet nem hallgathatták meg.

(Borítókép: Rogán Antal 2024. december 2-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)