Varga Judit Windisch László társaságában érkezett egy filmpremierre az Urániába
További Belföld cikkek
- Szabálytalan előzés miatt okozott balesetet egy autós
- Két tucatnál is több örökbe fogadott gyerek maradt család nélkül egyetlen év alatt
- Orbán Viktor: A háború kezdete óta ketten hittünk a békében, a Vatikán és Magyarország
- Színes karácsonyi programkínálattal készül Budapest a hétvégére
- Egy rossz manőver életekbe kerülhet – mutatjuk hogyan kerülheti el
Új magyar filmet mutattak be kedd este az Uránia Nemzeti Filmszínházban, aminek főszerepét Udvaros Dorottya és Blaskó Péter játsszák, a történet pedig kettejük szerelméről szól. A nézők soraiban Varga Judit volt igazságügyi miniszter és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke is helyet foglalt – tudta meg a Blikk.
A film, amelyet megnéztek, az pedig nem más, mint az Ők tudják, mi a szerelem című történet, amely sokak számára ismerős lehet, ugyanis a Nemzeti Színházban már 2022 óta látható a színpadon a korábban említett két színész főszereplésével.
A Hubay Miklós által írt romantikus történetet most mozivászonra vitték, a filmben pedig ismét Udvaros Dorottya és Blaskó Péter időskori szerelme bontakozik ki. Az elkészült film premierjét és az azt követő állófogadást kedd este tartották az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Közös cégük is van
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter és kedvese, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke Picidae Famíves Kft. néven asztaloscéget alapított. A vállalatot június 21-én jegyezték be.
A cég 5 millió forintos jegyzett tőkével indult, és fő tevékenységének az „egyéb bútor gyártását” jelölték meg. A dokumentumok szerint a vállalat ügyvezetője Varga Judit, székhelyként pedig Windisch László címét adták meg.
Mint megírtuk, Varga Judit márciusban adott interjút a Frizbi TV-ben, ahol részletesen beszélt a Magyar Péterrel való házasságáról, de a volt igazságügyi miniszter a beszélgetés egy pontján azt is elárulta, hogy politikai pályafutása után beiratkozott egy asztalosképzésre. Ezzel egy gyermekkori álmát teljesítheti be.