Pénteken indul a BKV Mikulásbusza – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel. Közleményükben emlékeztettek, hogy az első Mikulásbusz 2015-ben gördült ki először a BKV garázsából. Mára hagyománnyá vált, hogy karácsonyig ünnepi hangulatú, kívül-belül felmatricázott busszal is lehet utazni Budapesten.
„A BKV munkatársai az idén is az egyik környezetbarát, alacsony padlós Van Hool típusú, CNG-üzemű autóbuszt díszítették fel. A Mikulásbusz a rendszámában (DPI-206) is különleges, a Mikulás érkezésének napját rejti. A vidám, ünnepi külső díszítés mellett a jármű belső terében is meghitt, karácsonyi dekoráció várja az utasokat, hozzájárulva az adventi hangulathoz” – írták.
Hozzátették, hogy a Mikulásbuszon normál díjszabással, érvényes menetjeggyel vagy bérlettel lehet utazni, és december 23-ig közlekedik a 105-ös, a 210-es, a 130-as, a 11-es, a 99-es és a 198-as autóbusz vonalán.
Elmondták továbbá, hogy a Mikulásbusz is csatlakozik a BKV ünnepi fényflottájához, amely hétfőn indult el, és szinte az egész várost behálózza, hozzájárulva a főváros ünnepi hangulatához. A BKV fényflottája 2025. január 6-ig közlekedik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
40 perce
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
2 órája
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
15 perce
- Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit
Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.
3 órája
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Címlapon
Jönnek a bejelentések, Washington és Moszkva kulcsfontosságú ügyben állapodhatott meg
Mindkét fél előrelépésről beszélt, Ukrajnát is tájékoztatták.
45 perce
- Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll
Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.
március 18., 06:17
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Címlapon
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
2 órája
- Címlapon
Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: A nehézségek ellenére van esély a megállapodásra
3 órája
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Címlapon
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
3 órája
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Belföld
Vádat emeltek a holland nő ellen, aki egy bicskával végzett párjával Budapesten
Mire ráeszmélt tettére, a férfit már nem lehetett megmenteni.
28 perce
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
tegnap, 16:09
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
tegnap, 15:01
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
tegnap, 19:35
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten
A lakásban nem volt érzékelő.
március 18., 07:51