Megszavazta az Óbudai Árpád Gimnázium tantestülete a fenntartóváltást

f3f84b9a-b98a-4525-bf13-78fa42f9a2c5
2024.12.13. 10:29
A Nemzetközi Közszolgálati Egyetem sajtóközleményben köszönte meg az Óbudai Árpád Gimnázium nevelőtestületének, hogy támogatták az iskola fenntartóváltását, amely ellen a szülők csütörtökön élőlánccal tiltakoztak. Szerintük túl rövid volt a határidő a tájékozódásra és a döntés meghozatalára, valamint nem tartják biztosítottnak a színvonal megmaradását.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem sajtóközleményben tájékoztatott az Óbudai Árpád Gimnázium fenntartóváltásáról, kiemelte annak eredményeit és értékeit, valamint szükségesnek tartja egy gyakorlóhely kialakítását az NKE-n beinduló tanárképzéshez.

Utóbbinak egyik legfontosabb eleme a fokozott gyakorlatorientáltság − fogalmazott az egyetem. „Ennek érdekében az NKE nagy hangsúlyt fektet azon gyakorlóhelyi háttér kialakítására, amelynek intézményei az egyetemi tanárképzés kiemelt szereplői, magasan megbecsült részesei lesznek.”

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hangsúlyozta: „Az Óbudai Árpád Gimnázium (Árpád Gimnázium) kiemelkedő pedagógiai kultúrával rendelkezik, kiváló közösség jellemzi, tanárai valamennyien nagy tapasztalattal bíró, példaértékű pedagógusok, a gimnáziumban magas szakmai színvonalú oktatói, nevelői munka folyik. Az NKE az Árpád Gimnázium kimagasló értékeinek megőrzését, s azokra alapítva még szebb eredmények, szakmai célok megvalósítását lehetővé tevő, az iskola jövőbeni egyetemi fenntartására vonatkozó javaslattal kereste meg a gimnáziumot.”

Hozzátették, hogy „az elmúlt hetekben, valamennyi érintett bevonásával tartott többkörös egyeztetések során az esetlegesen felmerülő kérdések mindegyikére törekedett választ adni. Az intézmények közötti kiterjedt, konstruktív párbeszédet követően az Árpád Gimnázium nevelőtestülete 2024. december 12-én titkos szavazáson 97 százalékos részvétel mellett, 62 százalékos arányban támogatta az iskola jövőbeni egyetemi fenntartását”.

„Egyetemünk az eddigiekben is és a jövőben is az iskolával való kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésben látja a közös sikerek kulcsát, így az iskola vezetésével kialakított módon az elkövetkező időszakban is rendszeres személyes egyeztetések keretében fogjuk a fenntartóváltáshoz kapcsolódó kérdéseket, javaslatokat egyeztetni az érintettekkel, így különösen a nevelőtestülettel, a diákokkal és a diákok szüleivel.

Az NKE köszöni az Árpád Gimnázium nevelőtestületének bizalmát, várjuk az eddigiekhez hasonló nyílt és őszinte párbeszéden alapuló együttműködést az új, közös sikerek érdekében” − zárta közleményét az egyetem.

A szülők demonstráltak a fenntartóváltás ellen

Korábban helyszíni tudósításban beszámoltunk róla, csütörtök reggel az Óbudai Árpád Gimnázium szülői közössége élőlánccal tiltakozott az ellen, hogy az intézmény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) gyakorlóiskolájaként az egyetem fenntartásába kerüljön. Ennek ellenére az iskola tantestülete megszavazta a váltást, amelyről a szülők nem dönthettek, és békés demonstrációt tartottak.

A szülők kezdetektől fogva tiltakoztak a fenntartóváltás ellen, egy online petíciót is indítottak, amelyet több mint nyolcszázan írtak alá. Egyrészt szerintük túl rövid határidőket kaptak a tájékozódásra és a döntés meghozatalára, másrészt arról sem tájékoztatták őket, milyen hatással lesz a váltás a felvételi eljárásra és egy esetleges tandíj bevezetésére. De aggályaik vannak afelől is, hogy az NKE nem közigazgatási, hanem a Miniszterelnökség fenntartása alatt álló egyetem.

Tóth Bence, a Tanítanék Mozgalom munkatársa szerint a szülők félnek a politikai befolyástól, és kérdés számukra az is, „ha egy olyan intézmény lesz a fenntartó, aminek a vezetője gyakorlatilag a miniszterelnök politikai igazgatója, akkor hogyan kerülik el azt, hogy ideológiailag ne legyen befolyásolva a gimnázium”. Emellett úgy vélik, lesznek, akiket a fenntartóváltás fog visszatartani attól, hogy az Óbudai Árpád Gimnáziumba jelentkezzenek, amitől romolhat az iskola színvonala. 

(Borítókép: Az Óbudai Árpád Gimnázium épülete. Fotó: Róka László / MTVA / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

2 órája

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

2 órája

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

4 órája

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

5 órája

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

3 órája

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

Nem erről volt szó a választási kampányban.

1 órája

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Címlapon
Megszólalt a Miniszterelnökség az újdörögdi tragikus baleset ügyében, üzentek Ruszin-Szendi Romulusznak is

Megszólalt a Miniszterelnökség az újdörögdi tragikus baleset ügyében, üzentek Ruszin-Szendi Romulusznak is

Ízléstelennek nevezték a volt vezérkari főnök nyilatkozatát.

20 perce