Kiderült, hogy tartanak-e a háborús veszélytől a magyarok

2024.12.14. 19:22
Az Ipsos harminc országot érintő kutatásából kiderült: a magyarok 80 százaléka úgy látja, a világ veszélyesebb lett, de csak negyedük tart attól, hogy Magyarország fegyveres konfliktusba keveredik.

A kutatásban szereplő országok lakosságának 40 százaléka úgy vélekedett, hogy az általános helyzet inkább javul, mint romlik, a magyar lakosságon belül 31 százalék ez az arány. A magyarok 70 százaléka érzi úgy, hogy legalább részben fennáll annak a veszélye, hogy egy éven belül valahol a világban nukleáris, biológiai vagy vegyi támadás történik, ugyanakkor Magyarországot nem érzik ekkora veszélyben – írja a 24.hu.

48 százalék lehetségesnek tartja, hogy belátható időn belül természeti katasztrófa éri az országot, vagy egy újabb járvány. A saját családját érintő erőszakot vagy egy magyarországi terrorcselekményt is 41 százaléknyian tartanak elképzelhetőnek.

Természeti katasztrófa esetén 40 százalék bízna abban, hogy az illetékesek tudnák kezelni a helyzetet, ez 6 százalékpontos javulás a tavalyi adathoz képest. Járvány esetén 38 százalék, a személyes és a család biztonságát érintő veszély tekintetében 33 százalék bízna a vezetőktől érkező megfelelő segítségben.

Magyarország inkább erkölcsi példa, mint jó demokrácia?

A magyarországi megkérdezettek 72 százaléka egyetért azzal, hogy hazánknak együtt kell dolgoznia más országokkal a globális célok elérése érdekében, kompromisszumok árán is. 58 százalék szerint Magyarország követendő erkölcsi példa, de csak 28 százalék tartja az országot jó példának a demokráciára. A lakosság 83 százaléka a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamot univerzális értékeknek gondolja.

A magyarok 67 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az ukrajnai helyzet „nem tartozik az én országomra, és nem szabad beavatkozni”. A megkérdezettek 37 százaléka gondolja úgy, hogy Ukrajnának a teljes győzelemig kell harcolnia, kiutasítva az oroszokat a területéről.

A kutatás 2024. szeptember 20. és október 4. között 30 országban készült, 22 989 16 és 74 év közötti felnőttet kérdeztek, Magyarország egy körülbelül 500 fős reprezentatív mintával szerepelt, amely a 75 év alatti felnőtt lakosság véleményét tükrözi. A hibahatár 500 fős minta esetén 5 százalékpont.