Piros lámpánál vészfékezett a sofőr, aztán hátratolatva kis híján gyalogosokat gázolt
Életveszélyes manőverek sorát hajtotta végre néhány perc alatt egy sofőr: piros lámpánál vészfékezett, majd a zebrára tolatott úgy, hogy azon gyalogosok haladtak át.
A manővert a Budapesti Autósok egyik olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette Budapest XV. kerületében, aki azt írta, ami a felvételen is jól látszódik, vagyis:
Elindultam a zöld lámpánál, majd balról egy Opel Astra átment a piroson, és majdnem nekem ütközött. Itt még nem volt vége az ámokfutásnak, mert amikor visszatolatott, majdnem elütötte a zebrán átkelő gyalogost, úgy kellett félreugrania
– számolt be az életveszélyes esetről.
Nem példa nélküliek a zebránál előidézett balesetek, legutóbb arról számoltunk be, ahogy egy budakalászi zebránál várakoztak az autók, hogy a lámpa zöldre váltson, amikor a semmiből megjelent egy autós, aki minden szabályt áthágva megállásra kényszerítette a szabályosan közlekedőket. Ezt ide kattintva élheti végig az autósokkal.