Megint szabálytalan parkoláson kapták Delhusa Gjont
Tovább folytatódik Delhusa Gjon szabálytalan parkolásának története – kezdte Facebook-bejegyzését Kreitler-Sas Máté, Újbuda környezetvédelemért felelős alpolgármestere.
Az énekes autóját vasárnap 18 óra magasságában fotózták le, majdnem ugyanott, ahol először kapták el. Ezúttal megpróbált túljárni a közterület-felügyelet eszén azzal, hogy egy kerítés és a vasúti híd lábának takarásában állt meg.
Az elmúlt hét eseményei alapján azt gondoltam, hogy a jövőben szabálykövetőbb lesz, de láthatóan tévedtem. Így nem maradt más választásom, mint ismét közterület-felügyelői eljárást kezdeményezni
– fogalmazott az alpolgármester.
Közokirat-hamisítás miatt nyomoz a rendőrség
A hétfői eset óta kiderült, hogy a rendőrség is vizsgálódik az ügyben, és közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást Delhusa Gjon esete miatt.
Az említett ügyben a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást. A szükséges nyomozási cselekmények folyamatban vannak, gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt
– válaszolta péntek délelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Telex megkeresésére.
Az énekes állítja, hogy csak egy International Police Association (IPA)-kártya volt nála, ami „gyakorlatilag annyit jelent, hogy támogatom azt a szervezetet, amely a szolgálat közben megsérült vagy hősi halált halt rendőrök családját segíti”.