Nem akart az üggyel foglalkozni, ezért hamis idézéssel rázta le megbízóját a győri ügyvéd

2024.12.16. 10:49
Közokirat-hamisításért emeltek vádat egy győri ügyvéddel szemben, akit még 2020-ban bíztak meg egy polgári peres eljárással. A megbízó többször is kereste az ügyvédet az ügyéről érdeklődve, aki végül átadott egy hamis bírósági idézést az ügyfelének. Az ügyfélnek a bíróságon dolgozók mondták el, hogy az ügyvédjétől kapott hivatalos irat hamis.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy győri ügyvéddel szemben, aki kinyomtatott egy bírósági idézést, amellyel ügyfelének azt a látszatot keltette, hogy az ügyfelének ügye már bírósági tárgyalási szakaszban van – közölte az Ügyészség.

A vádirat szerint az ügyvéd még 2020-ban vállalta, hogy polgári peres eljárást indít. Megbízója többször is érdeklődött az ügyről telefonon, míg 2022 februárjában az egyik beszélgetést követően az ügyvéd kinyomtatott egy bírósági idézést, majd azt átadta az ügyfelének.

Az ügyfél két hónappal később, áprilisban megjelent az idézésnek megfelelően a bíróságon, ahol – várakozás után, érdeklődésére – az ott dolgozó bírósági alkalmazottak közölték, hogy nincs folyamatban ilyen ügy a bíróságon – olvasható a közleményben.

Az ügyvéd valójában sosem nyújtott be keresetlevelet a bíróságon, így nem is került bírósági szakaszba az ügy. Az ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ügyvéddel szemben, aminek következtében akár három év szabadságvesztés is kiszabható.