
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Azért, hogy a legkisebbek is részesülhessenek a főváros fejlődéséből, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti frakcióvezetője Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tárgyalást folytatott többek között a Ferencvárosban tervezett óvodaépítésről is.
A frakcióvezető közösségi oldalán köztett posztjában leszögezte, hogy amikor a fővárosi Fidesz-frakcióval munkának láttak, azt tűzték a zászlójukra, hogy a budapestiek érdekében, a város fejlődéséért fognak dolgozni. Ennek fényében egyeztetett ma Gulyás Gergellyel.
„Bár a főváros vezetése hajlamos megfeledkezni róla, Budapest minden évben százmilliárdos nagyságrendű kormányzati fejlesztések terepe. Ennek része az Egészséges Budapest Program is. Az eddig megvalósult egészségügyi fejlesztések folytatása számunkra is lényegesek” – írja Szentkirályi Alexandra kiemelve, hogy legalább ennyire fontos, hogy a legkisebbek is részesüljenek a főváros fejlődéséből, ezért a következő évben a Ferencvárosban tervezett óvodaépítés is a megvalósítás szakaszába léphet.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMÚgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
46 perce
4 órája
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
28 perce
Pintér Sándor belügyminiszterrel is beszélgetett korábbi önkormányzati képviselő.
28 perce
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
53 perce
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
9 órája
8 órája
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
32 perce
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
3 órája
tegnap, 21:50
tegnap, 20:50
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
1 órája
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05