
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM
A hvg.hu birtokába jutott a Till Tamás gyilkosságának nyomán készült a Btk.-módosító javaslat, amely szerint a fiatalkorúakra kiszabható szabadságvesztésnél kiveszik az elévülési időt, valamint figyelmen kívül hagyják azt, amennyiben életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetéséről van szó. Legyen szó 16 év alatti vagy 16 év feletti elkövetőről.
A lap értesülése szerint hétfőn 8:30-kor bizottsági ülésen tárgyalják a Btk.-módosító javaslatot.
A tervezethez fűzött indoklás szerint a Btk. elévülésre vonatkozó passzusait módosító két paragrafus célja, hogy a jelenleg hatályos 2012. évi C. törvény esetében felmerülő jogértelmezési bizonytalanságot megszüntesse, miszerint az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények soha nem évülnek el.
Egy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmény – mint például a minősített emberölés esetei – esetében a zéró tolerancia elve érvényesül
– tették hozzá.
December 12-én csütörtökön került a parlament illetékes bizottsága elé az a törvényjavaslat, amely szerint a kormánypártok törvénymódosítással akadályoznák meg, hogy gyilkosságok elévüljenek, függetlenül az elkövető életkorától. A javaslatot a héten már meg is szavazhatja az Országgyűlés.
A Fidesz-frakció nevében Kocsis Máté frakcióvezető azt írta, hogy „mindenkit joggal háborít fel a Till Tamás meggyilkolásának ügyében fennálló jogi helyzet, amely alapján az elkövető elévülés miatt azért úszhatja meg az emberölés bűncselekményének következményeit, mert tettének idején kiskorú volt”.
Hogy ezúttal valóban teljes egyetértés lehet az ügyben a politikai szereplők között, jelzi: az ellenzék több képviselője is megszólalt az ügyben, és kérték a kormányt, hogy gyermekgyilkosság esetén a bűncselekmény ne évülhessen el. Magyar Péter azt írta, hogy „a Tisza Párt követeli, hogy a kormány azonnal nyújtson be jogszabály-módosítást, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő, egy gyilkosság büntethetősége fiatalkorúak esetén se évülhessen el”.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke videóbeszédében a szabályozással kapcsolatban kijelentette, hogy bár érti a mögöttes megfontolásokat, azonban szerinte minden generációnak oka van újragondolni a maga életét. „Súlyos, szorító kérdés ez. Megbocsátható-e a bűn, az ember élete elleni bűn két-két és fél évtized után, a közösség nyújthat-e ebben kezet az elkövetőnek, felmentheti-e a büntetés alól csak azért, mert régen történt valami” – fejtegette a politikus, megjegyezve, hogy a dilemma ellenére ő nem hagyná szó nélkül mindazt, „ami itt történt”.
Miután a Kecskeméti Járásbíróság letartóztatta F. Jánost, aki a gyanú szerint huszonnégy évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolta Till Tamást. A 40 éves férfit bilincsbe verve, vezetőszáron kísérték a tárgyalóteremhez, a jelen lévő sajtó képviselői zavart mosolyt véltek felfedezni a gyanúsított arcán.
A tárgyalást követően F. János – bár korábban beismerte tettét – most már tagadja a gyilkosságot. A férfit a Kecskeméti Büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. Amikor a férfi kilépett a tárgyalóteremből, arról kérdezték, hogy miért követte el a gyilkosságot. A férfi meglepődött a kérdésen, de nem válaszolt semmit.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMKét kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.
23 perce
tegnap, 21:50
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
24 perce
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
Az ilyen tevékenység a GDPR szerint is aggályos lehet.
20 perce
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
tegnap, 20:50
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hackerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
22 perce
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
Ádáz verseny folyik a látogatókért.
23 perce
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.
20 perce
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
29 perce
tegnap, 16:55