Mindenkit átvert egy férfi, nem létező ügyben nyomozott a rendőrség
Nem mindennapi esetről számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hivatalos Facebook-oldalukon. A rendőröknek gyorsan sikerült felderíteniük egy rejtélyes esetet, aminek a végén nem várt fordulat fogadta őket.
Egy 41 éves férfi miután hazatért, elújságolta az élettársának, hogy rendőrök állították meg egy pesterzsébeti pékség parkolójában, majd 60 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki neki, amiért áthajtott a piros lámpán. A férfi elmondta, hogy a büntetést elfogadta, ezért a helyszínen odaadta a pénzt a rendőröknek. Élettársa azonban gyanút fogott, ezért a történetet elmesélte a munkahelyén is. Kollégái pedig megerősítették a nő gyanúját, és közölték vele, hogy a rendőrök soha nem kérnek el pénzt helyszínen – ezt a rendőrség is megerősítette Facebook-bejegyzésében.
A nő azt hitte, hogy a férfi álruhás rendőrök áldozata lett, ezért egy kerületi közösségi médiás csoportban is megosztotta az esetet, ami végül eljutott a rendőrségre is. Ennek nyomán a XX. és a XXIII. kerületi rendőrök nyomozni kezdtek, meg is találták a történet megosztóját, akivel felvették a kapcsolatot és a pórul járt férfihoz is eljutottak.
Az állítása szerint megbüntetett férfi nem bírta sokáig, hamarosan megtört, és lerántotta a leplet az izgalmas történetről. Elárulta, hogy korábban 60 ezer forintot költött el a közös kasszából, amit viszont nem tudott volna megindokolni, ezért azt hazudta otthon, hogy megbüntették a rendőrök. A férfi végül bocsánatot kért a hatóság embereitől, amiért idejüket és energiájukat egy nem létező ügyre pazarolták.