Újra módosították az Alaptörvényt, mutatjuk a részleteket
Ahogy korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk a tartalmával, az előterjesztés szerint az Alaptörvény 29. cikk (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „A legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja kilenc évre. A legfőbb ügyész megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” A jelenleg hatályos szabályozásból ezzel kikerül „az ügyészek közül” kitétel.
Az indoklás szerint: „A rendszerváltoztatás óta a legfőbb ügyészi tisztséget betöltő három személyből kettő előszöri megválasztásakor nem volt ügyész, így a módosítás a hazai gyakorlathoz igazítja a szabályozást. Egyúttal a nemzetközi gyakorlathoz is, tekintettel arra, hogy számos európai országban (így Hollandiában, Lengyelországban, Dániában vagy Svédországban) a legfőbb ügyészi tisztség betöltésének nem feltétele, hogy a legfőbb ügyész ügyészi múlttal rendelkezzen. A módosítás értelmében az Országgyűlésnek lehetősége lesz arra, hogy a legfőbb ügyészt ne kizárólag az ügyészek közül választhassa.”
A változás lehetséges következményeiről Hack Péter jogtudóst, az ELTE ÁJK tanszékvezetőjét kérdeztük, az erről szóló anyagunkat itt találja.