Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren

2024.12.18. 17:23
A HungaroControl Zrt. előrejelzése szerint idén a karácsony előtti két hétben 6 százalékkal nagyobb lesz a légiforgalom a tavalyi év azonos időszakához képest. Az ünnepek idején 103 irányító biztosítja mintegy 6 millió utas biztonságos közlekedését Magyarország légterében.

A magyar léginavigációs szolgáltató előzetes, adatalapú becslése alapján a karácsonyt megelőző két hétben 6 százalékkal lesz erősebb a forgalom a tavalyi év ugyanezen időszakához képest – derül ki a HungaroControl Zrt. közleményéből.

A karácsony a légiforgalmi irányítás számára is kiemelt időszak, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium közvetett irányítása alatt álló HungaroControl Zrt. megerősített kapacitással készül az ünnepekre, ugyanis a karácsony előtti hetekben 103 irányító teljesít majd szolgálatot, és csaknem 6 millió utas biztonságos közlekedését segíti majd Magyarország légterében.

A legfontosabb célunk a karácsonyi kiemelt időszakban is a biztonságos és zökkenőmentes légi forgalom fenntartása. Az elmúlt hónapokban nagy hangsúlyt fektettünk a kapacitásaink fejlesztésére, felkészülten várjuk az ünnepi megnövekedett forgalmat

– hangsúlyozta Turi Ferenc, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója.

A tavalyi ünnepi időszakban összesen 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, idén már 1800 járattal többre számítanak. Az átrepülő mellett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma is tartósan növekszik a Covid-világjárvány utáni években, így van ez a karácsonyt megelőző két hétben is. Az említett periódusban legutóbb 4200 le- és felszálló gépet regisztráltak, ami 200 légi járművel meghaladja a 2022-es év eredményét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

33 perce

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

3 órája

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.

48 perce

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

17 perce

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

4 órája

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Halálos háztűz volt Kunhegyesen

Halálos háztűz volt Kunhegyesen

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a tüzet.

8 perce

  • Címlapon
A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették

A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették

Egyikük órákon keresztül eszméletlenül feküdt a hóviharban, hatezer méteres magasságban.

27 perce

  • Címlapon
A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed

A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed

Megkezdődhet a vita az Országgyűlésben.

35 perce

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58