Feljelentést tett Zugló polgármestere, százmillió forintos kár érhette az önkormányzatot
További Belföld cikkek
- Összegyűltek a miniszterek, megkezdődött a karácsony előtti utolsó kormányülés
- Itt a lista a helyekről, ahol ki lehet kapcsolódni advent utolsó hétvégéjén
- A tét Budapest működése: a Pásztorok, pásztorok dallamára esnek egymásnak a képviselők
- Kis híján hatalmas baleseteket okozott két bénázó sofőr az utakon
- A nemzetiségek napjára emlékeznek a képviselők
Rózsa András, Zugló polgármesterének egyik első intézkedéseként átvilágították a korábbi ciklusokban gyanús ügyekbe keveredett, az önkormányzat tulajdonában álló városgazdálkodási céget – közölte a zuglói önkormányzat.
A vizsgálat alapján Rózsa András hűtlen kezelés, továbbá versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ezekben az ügyekben legalább százmillió forintnyi kár érhette az önkormányzatot.
Zugló polgármestere szintén feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a kerület tulajdonában álló, óbudai ifjúsági sporttelep felújításával kapcsolatban is. A kivitelező ebben az esetben olyan hiányosan és rossz minőségben végezte el a munkát, hogy az önkormányzat sportcége az összeg második felét már ki sem fizette. A gyanú szerint a zuglóiakat ebben az esetben is legalább tízmillió forint kár érhette.
A kerület új vezetése maximálisan elkötelezett abban, hogy örökre leszámoljon a Zuglót hosszú évek óta fosztogató politikai és üzleti körökkel, ezért a jövőben újabb feljelentések várhatóak.
Kiürült az önkormányzati cég kasszája
Rózsa András, Zugló új, momentumos polgármestere korábban arról beszélt az ATV műsorában, hogy a zuglói városgazdálkodási cégben kiürült a kassza, és emögött nem a volt polgármester, hanem a korábbi MSZP-s zuglói országgyűlési képviselő, Tóth Csaba állhat.
Mint írtuk, októberben letette esküjét Rózsa András, Zugló új polgármestere, és meg is alakult az új zuglói képviselő-testület. A momentumos politikus közösségi oldalán jelentette be, hogy a városvezetés úgy döntött, eltörlik a garázsadót, valamint visszahívják a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, és a cég vezetésével ideiglenesen Baranyai Zsoltot bízzák meg, a pozícióra pedig pályázatot írnak ki.