Márciusig rács mögött marad az óbudai alpolgármester

2024.12.19. 17:23
Három hónappal meghosszabbították a III. kerület volt alpolgármesterének, Czeglédy Gergő letartóztatását. A korrupcióval gyanúsított volt önkormányzati képviselő így március 20-ig marad letartóztatásban.

Három hónappal meghosszabbították a III. kerület volt alpolgármesterének, Czeglédy Gergőnek a letartóztatását – írja a Magyar Nemzet. Az óbudai korrupciós ügyben nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség a napokban tett indítványt a hosszabbításra, így Czeglédy Gergő egészen március 20-ig letartóztatásban marad. A volt alpolgármester még október 18-án mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról.

Az óbudai alpolgármestert még júniusban vették őrizetbe, majd tartóztatták le, százmilliós korrupcióval gyanúsítják. Nem sokkal később, augusztus közepén a polgármester, Kiss László kezén is kattant a bilincs, ugyancsak vesztegetés gyanúja miatt, február 16-ig letartóztatásban is marad.

A gyanú szerint Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetniük.

Kilenc jelölt indul a januári választáson Óbudáért

A jelenlegi hivatalos adatokból kitűnik, hogy három független jelölt is starthoz áll, információink szerint közülük az egyik számíthat a baloldali pártok informális támogatására. A Tisza Párt a bonyhádi időközi parlamenti választáson követett stratégiát folytatja, azaz itt sem állít jelöltet. 

Eddig kilenc jelölt indul a januári választáson:

  • Egyedi István (Jobbik),
  • Malinás Sándor (Fidesz),
  • Ormándi-Edőcs Beáta (Mi Hazánk),
  • Preyer Márk (Munkáspárt),
  • Sinkovics Milán (Független),
  • Fülöp Gergely (MKKP),
  • Bencsik Béla (Független),
  • Fodor Róbert (Szikra Mozgalom)
  • és Pink Marianna (Független).

Az óbudai időközi választásról Nagy Attila Tibor politikai elemzőt kérdeztük.