Megszólalt a gyártó az asztmagyógyszer támogatásának megszűnéséről
További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
A GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari vállalat rövid közleményben reagált arra, hogy miért került le a Ventolin a támogatott gyógyszerek listájáról.
A betegek továbbra is prioritást élveznek, és a Ventolin MDI továbbra is elérhető marad a magyarországi betegek számára. Az ügyben közvetlen kapcsolatban állunk a magyarországi hatóságokkal
− írta a GSK, bár kérdéseink arra vonatkoztak, hogy miért töröltették ezt a terméket a listáról, valamint ezek után milyen lehetősége van a családoknak arra, hogy a terméket támogatott áron szerezzék be.

Hadházy Ákos a kormányt hibáztatta a támogatás megvonásáért
Szerdán megírtuk, hogy a közösségi oldalakon megjelent az az információ, hogy több gyermekorvos arról számolt be, hogy december elsejétől a Ventolin nevű gyógyszer nem lesz többé államilag támogatott orvosság, miközben az asztmás gyermekek fulladását hivatott enyhíteni. Emiatt a Facebookon és a Redditen is nagy felháborodás tört ki a hozzászólásokban.
A hírt Hadházy Ákos ellenzéki képviselő is kommentálta közösségi oldalán megosztott bejegyzésében. A kormányt hibáztatta, mert szerinte több beruházásra is van pénz, de erre a fontos gyógyszerre nincsen.
A NEAK szerint nem a kormány tehet a döntésről
Az ügyben megkerestük a Belügyminisztériumot, de helyette a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő válaszolt az Indexnek. Ebben elismerték a döntést, azonban leszögezték: nem a kormány tehet arról, hogy a Ventolin lekerült az államilag támogatott gyógyszerek listájáról.
A Ventolin Evohaler túlnyomásos inhalációs szuszpenzió 1×200 adag tartályban terméket a forgalmazó GSK töröltette a magyar támogatotti listáról, amely törlési kérelem 2024. december 1-jével lépett hatályba, így ettől a naptól támogatás nélkül érhető el a gyógyszertárakban
– kezdte válaszát a NEAK, vagyis a hatályos jogszabályok alapján egy-egy termék tb-támogatásba történő befogadásának kezdeményezéséről, valamint a tb-támogatotti listáról való törlésről minden esetben kizárólag a készítmény forgalomba hozatali engedélyének jogosultja dönt. Viszont a gyártó nem döntött áremelésről, így ez nem lehet oka a törlésnek.
Az alapkezelő kiemelte: ugyanezekkel a feltételekkel rendelkezésre áll a Buventol Easyhaler 200 mikrogramm/adag 1×200 adag inhalációs készítmény, amely 6 éves kortól alkalmazható, de erről minden esetben a kezelőorvosnak kell döntenie, különösen gyermekek esetén.
A Buventol Easyhaler 200 mikrogramm/adag inhalációs por 1×200 adag inhalátorban készítmény térítési díja normatív támogatás esetén 1296 forint, míg az EÜ90 3a és EÜ90 3b indikációs pontokon 173 forint. Szükség szerint, a feltételek rendelkezésre állása esetén, kérelemre az NNGYK külföldi behozatali engedélyt tud kiadni a kérelmező nagykereskedő részére.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
tegnap, 18:19