Felpofozott egy 13 éves kislányt a tanára egy zsirai iskolában
További Belföld cikkek
- Lázár János a kormány problémáiról: Csoda, hogy még talpon vagyunk
- Belgrádban ingyenes lesz a közösségi közlekedés, de megoldható lenne ez Budapesten is?
- Emeletes busz karambolozott Mosonmagyaróvárnál, több ember megsérült
- Az Egyesült Államok likvidálta az Iszlám Állam vezetőjét
- Rétvári Bence: Magyar Péter politikai haszonszerzésre használja a gyerekeket
Még tavasz végén, májusban történt az eset, hogy egy 13 éves lány arról számolt be édesapjának, hogy egy tanár megütötte. Az incidens a Győr-Moson-Sopron vármegyei Zsira településen történt – írta meg a Blikk. A lap információi szerint a gyerek beilleszkedési zavarokkal küzdött, ezért orvosi javaslatra magántanuló lett, ami azt is magával vonta, hogy különórákon vehetett részt a nagyobb ráfigyelés érdekében.
„Május 6-án elmentem elé az iskolához. Amikor kijött az épületből, azzal fogadott, hogy a tanár megütötte” – emlékezett vissza az édesapa, Sárváry József.
Természetesen azonnal jeleztem az igazgatónak a történteket, a tanár pedig mindkettőnk előtt elismerte, hogy megtörtént az eset. A lányom nem értett egyet valamivel, ezt szóvá tette, erre volt a válasz az ütés
– állította az apa, valamint azt is megfogadta: „Nem hagyom, hogy megússza!”
A férfi feljelentést tett a rendőrségen, a Soproni Tankerületi Központban és a Klebelsberg Központnál is. A rendőrség a könnyű testi sértés miatti feljelentést továbbította az ügyészségnek, akik közérdek hiányára hivatkozva nem vették át a vád képviseletét, a rendőrség pedig nem tartotta indokoltnak a nyomozás elrendelését.
A lap birtokába került a Pedagógiai Szakszolgálat esetről készült jegyzőkönyve, amelyből kiderül, hogy a tanár bocsánatot kért a történtekért az édesapától, és a kislánytól is szeretett volna, aki azonban ezt nem akarta. A dokumentumból kiderül, hogy
a konfliktust az robbantotta ki, hogy a tanár rászólt a lányra, hogy beszéljen tisztelettel az édesapjáról.
A Soproni Tankerületi Központ tájékoztatásából kiderül, hogy azonnal megkezdték az ügy kivizsgálását. Egy független pedagógusokból álló vizsgálóbizottság folytatta le a procedúrát, amelynek eredményeként a pedagógus fegyelmi büntetést kapott, amelyet a munkáltató elfogadott.
A Blikk információi szerint a pedagógus továbbra is az iskolában dolgozik, viszont a lány már egy másik város iskolájába jár.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.