Nap
Óra
Perc
Végre kiderült, miért pofozta fel Emmanuel Macront a felesége, egy színésznő állhat a botrány mögött
Videón a legszürreálisabb kiállítás: megpofozta játékostársát, villant a piros lap
Lemondott a pofon után Várnai László a zuglói alpolgármesterségről
Rózsa András szerint áldozathibáztatás, amit a pofozkodó zuglói alpolgármester csinál
Donald Trump kíméletlen házassági tanácsot adott Emmanuel Macronnak a pofon után
Testbeszédszakértő leplezte le a felképelt Emmanuel Macront és feleségét
Lencsevégre kapták, amikor kapott egy taslit a feleségétől Emmanuel Macron
Bochkor Gábor megérti, és „azonosulni tud” a Curtis-féle pofozkodással
Megszólalt Curtis, miután felpofozott egy szurkolót az Újpest-öregfiúkmeccsen
Felpofozta a polgármester az adventi vásárban az egyik lakost, aki egy utcafelújítás után érdeklődött
Hujber Ferenc: Rengeteget ittam, a színpadra is ittasan mentem
Egy dezodor miatt nyílt ki a pofonláda a kínai vegyesboltnál, miután nem akart fizetni a vevő
A söntéserkölcs térnyerése és legitimációja
Erdogan megpofozott egy gyereket, mert nem csókolta meg a kezét
Az emberi és polgári jogok követelménye egyértelmű: szólásszabadság van, verésszabadság nincs
Oscar-pofon ide vagy oda, Will Smith új dalában kiosztja az egész világot
Újra elővették a sztorit, amikor Britney Spears arcon ütötte magát egy NBA-sztár miatt
Pofon vágta a bosnyák óriást a parkett botrányhőse
Az Oscar-pofon mentette meg Will Smith és felesége házasságát
Megdöbbentő dologról vallott Puzsér Róbert
Felpofozott egy énekest a világhírű karmester
Akkora pofont adott a játszótéren, hogy beszakadt a gyerek dobhártyája
Saját magát pofozta meg Britney Spears
Feljelentést tett Britney Spears, miután egy biztonsági őr arcon vágta őt
Hatalmas pofont kapott élő adásban az utasokat zaklató influenszer
Áll a bál a királyi családban, miután Károly király megjegyzést tett unokája bőrszínére
Chris Rock visszavágott Will Smithnek a tavalyi Oscar-pofonért
Chris Rock az Oscar-gála előtt egy héttel vághat vissza Will Smithnek
Kovács Kati akkora pofont kapott Charlie-tól, hogy hónapokra megsüketült
Will Smith: Nem akarom, hogy mások miattam bűnhődjenek
Chris Rock nem megy vissza a bűntett helyszínére, nem vállalja az Oscar-gálát
Videóban kért bocsánatot Will Smith az Oscar-gálán elcsattant pofonért
Kevin Hart szerint akár még ki is békülhet Will Smith és Chris Rock
Will Smith felesége békítené a férjét és Chris Rockot
Wanda Sykes még mindig traumaként éli meg Will Smith pofozását, rendesen kiosztotta
Fegyverrel támadtak a humoristára, Chris Rock egyből Will Smitht kiáltott