Tarr Zoltán felesége szerint rég nem látott tisztogatást folytat Lázár János
További Belföld cikkek
- Lázár János a kormány problémáiról: Csoda, hogy még talpon vagyunk
- Belgrádban ingyenes lesz a közösségi közlekedés, de megoldható lenne ez Budapesten is?
- Emeletes busz karambolozott Mosonmagyaróvárnál, több ember megsérült
- Az Egyesült Államok likvidálta az Iszlám Állam vezetőjét
- Rétvári Bence: Magyar Péter politikai haszonszerzésre használja a gyerekeket
Lánszki Regő és Lázár János úgy látták jónak, hogy a férjem érdemeinek elismeréseképp engem végezzenek ki – írta pénteken közösségi oldalán Jékely Berta, Tarr Zoltán Tisza párti EP-képviselő felesége. Az Építési és Közlekedési Minisztérium volt osztályvezetőjét húsz év munkaviszony után érdemtelenségre hivatkozva bocsátották el a tárcától.
„A leghatározottabban visszautasítom minden kollégám és sok tízezer kormánytisztviselő nevében, hogy a NER részei volnánk” – írta bejegyzésében Jékely Berta. „A ma kormánytisztviselőnek nevezett, a köz szolgálatában tevékenykedő szakemberek nem a Fideszt, mi több, nem is a kormányt, hanem a közt és a hazát szolgálják” – jelentette ki reakciójában az elbocsátott minisztériumi osztályvezető, hozzátéve, hogy „bár a NER részei lennénk”, akkor ugyanis a kormány figyelembe venné a szakterületek szakmai szempontjait.
„Itt jegyzem meg, Lázár Jánosra reagálva, hogy valóban nem muszáj minisztériumban dolgozni, és jómagam soha nem is törekedtem erre” – fordult a miniszterhez Tarr Zoltán felesége, aki felidézte, hogy 2000-ben lépett be az Országos Műemlékvédelmi Hivatalba, „amit az Orbán-kormányok eddigi 18 éve alatt megszámlálhatatlanul sokszor szerveztek át”. „Már 2018-ban is dolgoztam az ön minisztériumában, ami akkor a Miniszterelnökség volt, egész más portfólióval, mint a mostani minisztériuma. Onnan is ki lettem rúgva, bár akkor egy valódi átszervezés keretében” – fogalmazott.
Döntésének megtámogatása érdekében jelzem, hogy Magyarországon 2017 óta nincs önálló műemlékvédelmi intézmény. Ilyen állapot utoljára 1949 és 1957 között volt. Az ennyire direkt politikai tisztogatások is akkor voltak utoljára szokásban
– írta Lázár Jánosnak Jékely Berta, megjegyezve, hogy „a több ezer főt foglalkoztató Építési és Közlekedési Minisztériumban osztályvezetőnek lenni nem elit, és nem hatalmi pozíció”.
Ugyan Lánszki Regő államtitkár valóban nem tudta, hogy ki a férjem, de azért határozottan cáfolom valamelyik trollnak azt a bejegyzését, hogy engem rejtegetett, bújtatott vagy titkolt volna a férjem. A titkosszolgálatokért is felelős Rogán Antal előtt például ez közel 25 éve ismert tény, mivel még egyetemi körökből ismerősök vagyunk
– írta posztjában az EP-képviselő felesége, arra is felhívva a figyelmet, hogy a Péterfy család büszke rokona. „Javaslom a trolloknak, hogy sok energiát ne fektessenek belém, mert ahogy eddig sem voltam, ezután sem leszek politikai aktivista, elfecsérelt erőfeszítés” – olvasható a bejegyzésben.
Ez továbbra sem az én harcom, nem vagyok aktivista, nem kívánok közszereplő lenni, csak Lánszki Regő és Lázár János úgy látták jónak, hogy a férjem érdemeinek elismeréseképp engem végezzenek ki. És ha már a miniszter egy egész posztot szentelt nekem, megosztottam pár fontos tényt az utolsó szó jogán
– zárta reakcióját Jékely Berta, kiemelve, hogy politikai kérdésekkel a férjét, Tarr Zoltánt, a minisztériumi visszaélésekkel kapcsolatban pedig Bátonyi Pétert keressék, „aki tiszteletre méltó bátorsággal vállalta fel ezek leleplezését”.
Jékely Berta csütörtökön kijelentette, hogy Lázár János a fokozódó poltikai aktivitása alatt szerinte a férje posztjainak lájkolására gondol, „tekintve, hogy igen passzív aktivistaként magam sosem posztoltam semmit, megosztani is csak ritkán osztottam meg tartalmakat a közösségi médiában”. „Amióta több vezetői levelet is kaptunk, amelyben a politikai véleménynyilvánítástól való tartózkodásra szólítottak fel, azóta valóban Magyar Péter bejegyzéseit is gyakran lájkoltam, mivel hiszek a szabad véleménynyilvánításban” – írta, hozzátéve, hogy „egyszer nevetős emojit tettem egy, a MÁV-ot érintő vicces komment alá is”. „Teljesen megértem, hogy miniszteri szemekkel kellett hónapokon át figyelgetni ezt a durva aktivizmust. Nevetős emoji? Micsoda hergelés!” – fogalmazott a Tisza párti politikus felesége, hangsúlyozva, hogy büszke arra, hogy érdemtelenné vált a kormány szolgálatára.
Lázár János reagált, Magyar Péter is megszólalt
Mint írtuk, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csütörtökön azzal jelentkezett, hogy párttársa feleségét először „lefokozták, és felére csökkentették a fizetését Lázár János minisztériumában”, majd ezt követően szerdán, a minisztériumi karácsonyi ünnepség után, az Ügyfélkapun keresztül azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül kirúgták.
Lázár János építési és közlekedési miniszter még aznap reagált a hírre. Kijelentette, hogy bár a magánéletet és a politikai meggyőződést tiszteletben tartják a tárcánál, azt azonban nem tudja elfogadni, hogy „valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartom, hogy valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló, valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen”. A miniszter megjegyezte, hogy egyébként sem kötelező a kormánynak dolgozni.