Készüljön fel, a bűnözők alig várják már az ünnepeket

További Belföld cikkek
Az év utolsó három hónapjában globálisan akár 30 százalékot meghaladó növekedésre is számíthatunk az e-kereskedelemben, ilyenkor költünk a legtöbbet, és egyre több terméket rendelünk online. Mindeközben csak tavaly nagyjából 30 milliárd forintos kár érte a magyar fogyasztókat különböző internetes átverések miatt, vagyis naponta közel 80 millió forintot csaltak ki a kiberbűnözők a megtévesztett emberektől a Statista és a Medium kutatásai alapján.
Ha pontosak akarunk lenni, akkor tavaly összesen 23,2 milliárd forinttal károsították meg a számlatulajdonosokat az online bűnözők. Idén tovább emelkedett a bűncselekmények száma: az év első három hónapjában a csalók 4277 esetben mintegy 5,4 milliárd forinttal verték át áldozataikat. 2024 első negyedévében 65 százalékkal több ilyen bűncselekményt követtek el, mint a múlt esztendő azonos időszakában. A sikeres bankkártyás visszaélések száma pedig megközelítette az 57 ezret, aminek során 2,7 milliárd forintnyi kárt okoztak az elkövetők.
Nem meglepő, imádják ezt az időszakot
Augusztus 1-jén hatályba lépett az online csalások elleni törvény, amely felgyorsította a bankok közötti információcserét. Az új jogszabály segítségével követni tudják az elcsalt összeget, és gyorsan beavatkozhatnak, a pénzt befagyaszthatják.
2025 nyarától Magyarországon is elkezd működni egy visszaélésszűrő rendszer, amely a fizetési mintázatok folyamatos elemzésével, öntanuló módon kiszűri majd a csalárd fizetési megbízásokat – írta korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium.
azonban Az ünnepi szezon hatalmas forgalma miatt nem meglepő, az online bűnelkövetők kiemelten készülnek erre az időszakra, ami számukra is elszalaszthatatlan lehetőségeket jelent.
„Ilyenkor előfordul, hogy felfokozott érzelmi állapotba kerülünk, így még könnyebben lehet figyelmetlen az ember, és kattinthat olyan ajánlatra, linkre, amire amúgy tudja, hogy nem kéne. Ezzel pedig az elkövetők is tisztában vannak” – hívja fel a figyelmet Bor Olivér.
Az EY friss globális kutatása is rámutat arra, hogy a vevők kétharmada a lehető legjobb ajánlatokat és a legnagyobb leértékeléseket keresi az ünnepek során. Emiatt pedig sokkal könnyebben bedőlhetnek a kamu, hatalmas árelőnyt ígérő akcióknak.
Ám nem csak a hamis ajánlatokra és a silány minőségű termékekre kell vigyázni. Az SMS-ben, e-mailben érkező kéretlen üzenetek és a közösségimédia-bejegyzések között felugró akciók manapság már annyira megtévesztőek lehetnek, hogy a gyakorlott felhasználók számára is valódinak tűnhet egy-egy rosszindulatú megkeresés vagy promóció.
Így lehet védekezni
„Az ünnepi időszakban elszaporodó online csalásokat nagyon gyakran a fogyasztók figyelmetlensége és a hirtelen impulzus-vásárlások teszik lehetővé” – emelte ki Zala Mihály. Ráadásul az ünnepi rohanásban nemcsak az anyagi veszteség kockázata ugrik meg, hanem a személyes adatokkal való visszaélés lehetősége is, aminek aztán még komolyabb következményei lehetnek.
Az ünnepi időszakban az alábbi online átverések fordulnak elő leggyakrabban:
- Túlzott kedvezményeket ígérő álhirdetések: ezek gyakran népszerű e-kereskedelmi platformokon jelennek meg, de a meghirdetett termékek valójában nem is elérhetők.
- Futárszolgálatok nevében küldött hamis értesítések: kis összegű „kezelési díjakat” kérnek egy megtévesztésig hasonló honlapon keresztül, miközben általában az adatainkra vadásznak.
- Hamisított weboldalak: ezek az oldalak gyakran hihetetlen kedvezményeket kínálnak, miközben az URL-cím apró eltéréseket tartalmaz (pl. „faceb00k.com”). A pénzünk mellett ezeken a helyeken az adatainkat is otthagyhatjuk.
- Adathalász e-mailek és SMS-ek: gyanús linkeket vagy csatolmányokat tartalmaznak, amelyek kártékony szoftvert telepítenek.
Bor Olivér a fentiekkel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a gyanúsan kedvező, túl jónak tűnő árak vagy a gyors cselekvésre buzdító üzenetek mindig alapos ellenőrzést igényelnek.
A szakemberek szerint az alábbi lépésekkel csökkenthetjük a kiberkockázatokat az ünnepi szezonban:
- Csak megbízható kereskedőktől vásároljunk: kerüljük az ismeretlen, gyanúsan olcsó webáruházakat, és még akkor is ellenőrizzük a hitelességüket, ha a látvány alapján valódinak tűnik az oldal.
- Ellenőrizzük az URL-eket: győződjünk meg arról, hogy a weboldal címe HTTPS-sel kezdődik, és tartalmazza a lakat ikont, mert ezek a címek megfelelő adatvédelmet biztosítanak.
- Frissítsük az eszközöket és használjunk vírusirtót: a naprakész szoftverek nagyobb védelmet nyújtanak. A vírusirtók már általában figyelmeztethetnek a kártékony linkekre is.
- Kerüljük a nyilvános wifihálózatokat: soha ne használjunk ilyen hálózatokat online bankolásra vagy vásárlásra, mert ezek rosszul védett pontokat rejthetnek, amelyeken keresztül a támadók jelszavakat vagy banki adatokat szerezhetnek meg.
- Használjunk virtuális hitelkártyát: ez biztonságosabb fizetési lehetőséget nyújt az online tranzakciók során, így a valódi kártyánk adatai rejtve maradnak.
- Válasszuk inkább az utánvétes térítést vagy más fizetési szolgáltatást: a legnagyobb biztonságot az jelenti, ha a termék átvételekor fizetünk, bár a termék minőségéről így is csak a tranzakciót követően tudunk meggyőződni. Ezért még előnyösebb, ha egy olyan közvetítő pénzügyi szolgáltatást használunk, ami garanciát jelent az online szolgáltatások során (pl. Paypal).
Az online bűnözők eszközei egyre kifinomultabbak, ezért a vevőknek is minden online tranzakció alkalmával körültekintőnek és tudatosnak kell lenniük. „A csalás ellen a legjobb védekezés a megelőzés, ami internetes vásárláskor azt jelenti, hogy kattintás és adatközlés előtt mindig gondosan értékelni kell a helyzetet, illetve a másik fél, az eladó hitelességét” – figyelmeztetett Zala Mihály.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
2 órája
- Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
3 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
4 órája
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
52 perce
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
6 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
5 órája
- Címlapon
Megérkezett a fideszes válasz Magyar Péter bejelentésére: „Alig várom, hogy nyíltan beszéljünk a régi ügyeidről”
A Tisza Párt Hegyvidéken mérettetné meg magát 2026-ban.
2 órája
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
8 órája
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
9 órája
- Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
március 18., 07:35
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen
A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
4 órája
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
1 órája
- Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
4 órája