Az esztergomi segédpüspök szerint a pártok farvizén evezgetni szellemi gyengeségről, igénytelenségről tanúskodik

„A pártok farvizén evezgetni egyfajta szellemi gyengeségről, igénytelenségről tanúskodik” – húzta alá az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke a Válasz Online portálnak adott ünnepi nagyinterjújában.

A katolikus elöljáró az egyházát megrázó botrányokról is kendőzetlenül beszélt. Egyebek mellett elmondta:

• Paptársaihoz olykor lehetetlen kérésekkel fordulnak a hívek egy keresztelő vagy egy temetés kapcsán. Gyakran egyfajta szolgáltatást várnak tőlük, nem egy közösség vezetőjeként tekintenek rájuk. Ilyenkor nagyon kellene jól közvetíteni, jó hangot megütni, türelmesnek lenni, a közös jó szándékot megkeresni, de ez nem mindig sikerül. 
• A papi hivatást választó szeminaristák körében azt tapasztalta, hogy sokan tartanak a magánytól, hiszen az egyházi közösségekben, különösen kis településeken – de ha a lelkipásztor nem ügyesen lép föl, akkor akár nagyobb közösségekben is – bizony egyedül lehet maradni. A szemináriumi közösségnek nagy összetartó ereje van, amely esetleg el is fed bizonyos nehézségeket, másokat meg kiélez. Annak ellenére, hogy jobb lenne tágas közösségben élni, most a korábbi évekhez viszonyítva sokkal kevesebben vannak a papnövendékek. Az, hogy egyszer csak a közösség atyjaként kell jelen lenniük, illetve jól kell használniuk a saját lelki forrásaikat, sokuk számára mégiscsak váratlan kihívás.
• A mai világban jelen lévő kísértésről úgy fogalmazott, a küzdelmet senkinek az életéből nem lehet kispórolni, ugyanakkor arról tudunk beszélni, hogy milyen helyzetek várhatók. „Nem tudom, hogy ma több-e a kísértés, mint régen. Inkább a rossz hivalkodó jelenléte, ami jellemző. Ugyanakkor ennek a generációnak nagy erénye, hogy nyíltan beszél egy csomó fontos kérdésről. Látjuk a kísértést, a terpeszkedő tunyaságot, a hatalommal való visszaélés tévútjait, a szexuális elhajlások megdöbbentő lehetőségét. A kérdés az, tudjuk-e ezzel szemben hitelesen képviselni, hogy a hivatásból, szívből odaadott élet a valóban boldog élet? Az ember ma is ember, a legnagyobb kérdései mindig hasonlóak.” Szerinte a szép életről szóló társadalmi konszenzus viszont változott, a papjelöltet és a papot – ahogy egyébként egy keresztény házasságra készülőt és benne élőt is – kevésbé támogatja a nyilvánosság.
• Azok a megrendítő botrányok, amelyek most az egyház körül vannak, azt jelzik, hogy sokaknak nem sikerül hitelesen végigjárniuk ezt a belső fejlődési utat. Megjegyezte, hogy a papnövendékeknek is nehéz a helyzet, amely ezek nyomán kialakult. Nem kis kihívás ezeknek a 20-22 éves fiatalembereknek szembesülni a hivatáselhagyásokkal, botrányokkal.
• A cölibátus és a kirobbant botrányok közti összefüggést firtató kérdésre azzal reagált, hogy a szexuális visszaélések túlnyomó többsége nem egyházi térben történik. A világban rettenetes sok visszaélés történik családokban, edzőtermekben, iskolákban, gyermeknevelő intézményekben, amelyeknek semmi köze a cölibátushoz.
• Nehéz kérdés, hogyan lesz egy lelkes fiatal papnövendékből bűnelkövető. Ha minden igaz út egyedi, a romlás útja is az. „Abból indulok ki, hogy a legsúlyosabb esetek hátterében kezdetben is valamilyen hazugság bújt meg. A magam részéről szeretném meggyőzni a növendékeket arról, hogy próbáljanak meg őszinték lenni saját magukkal és velem is. Azok a bizonyos magas ideálok, amelyekkel a fiatalok érkeznek, kifejeznek valamit az egyház valóságából.” A baj akkor van, amikor valaki ezeket a magas ideálokat nem tudja sem megközelíteni, se nem képes mélyen hinni bennük. 

Rabságában a katolikus egyház? 

• Arra a felvetésre, hogy mára bizonyos értelemben a politika rabságába került-e a katolikus egyház, azt mondta, nagy okosság és erkölcsi tartás kell ahhoz, hogy a közösségek jól különböztessék meg, mi szolgálja az evangélium ügyét, és mi nem. A katolicizmus hosszú időn át az egyén üdvösségét hirdette, majd éppen a 20. században hangoztatta ismét, hogy a kereszténység a földi társadalom jólétén, a közjó előmozdításán is fáradozik. Egyéni érvényesülésért pártok vitorláját fújni súlyos hiba, és talán butaság is. A pártok farvizén evezgetni meg egyfajta szellemi gyengeségről, igénytelenségről tanúskodik.
• Martos Levente Balázs szeretné megtartani azt a szabadságot, hogy a hívek javát szolgálja. „A nagy áramlatok és jelszavak igazságát csak azon tudom lemérni, hogy mennyire hiteles az az ember, akit még ismerek, akivel ebben-abban az ügyben valóban volt tárgyalási lehetőségem. A politikai érvelések eldurvulását, az állandó végleteket, egymás megsemmisítésének kísérleteit aggódva figyelem.”
• Azt ugyan méltatlannak érezte, amikor a külföldi híradások a pápa egy-egy útjáról csak azt emelték ki, hogy itt vagy ott szexuális visszaélések áldozataival találkozott. „Nem éreztem arányosnak azt a figyelmet, ami ennek a területnek jutott. Ha nem törik el az egyház gerincét, talán több tartást tud adni az embereknek is. Mégis azt hiszem, valójában megerősödnénk, ha bátrabban az áldozatok mellé állnánk, ha újra és újra nyilvánvalóvá tennénk, hogy a családok, a gyerekek, a gyengék javát akarjuk.”
• Az elmúlt hónapok eseteivel való szembesülésünket tekintve reménykeltőnek nevezte, hogy a teljes védekezés felől elindult az egyház egy olyan álláspont felé, „amelyben rádöbbenünk arra, hogy azok a családok, amelyek a templomba járatják és egyházi iskolába adták a gyerekeiket, azt szeretnék, hogy biztonságban tudhassák őket, és nekünk ezért szabad és kell is munkálkodni. Egy olyan kérdésben, amely a közvéleményt ennyire foglalkoztatja, s amely valószínűleg többünket személy szerint is kérdések elé állít, a legkevesebb, hogy vitatkozzunk, hogy megbeszéljük a helyzetet. Inkább azt mondanám: végre beszélünk róla!”

Az interjúban szó esik még arról, hogy az egyház megtisztulási folyamatait figyelő nyilvánosság, illetve annak egyes szereplői mire is törekszenek valójában; de arról is, hogy milyen dinamikák jellemzik a katolikus egyház és a nyilvánosság viszonyát. Úgy véli, „ritkán ragadtuk meg az alkalmat, hogy az egyház hozzáállását világossá tegyük, inkább vártuk, hogy elüljön a vihar.” Szerinte azonban egy olyan nyilvánosságot kellene építeniük, amelynek gyógyító ereje van.

Martos Levente Balázs korábban az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának vendége is volt. Az adásban szóba került többek között az orosz–ukrán háború, az állam és az egyház kapcsolata, valamint a cölibátus és a pedofília is. 

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!