Meglepő részletek derültek ki az aláírásgyűjtő aktivistákat ért támadásokról

2024.04.26. 10:24

Sajtótájékoztatón számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az aláírásgyűjtő aktivistákat ért csütörtöki támadások részleteiről. Mint ismert, több ellenzéki párt képviselője is a Facebook-oldalán közölte, hogy összehangolt támadások érték az aláírásgyűjtő pontokon dolgozó munkatársaikat. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője péntek reggel úgy nyilatkozott: tényként kijelenthető, hogy nincs összefüggés a két eset között.

Az első bejelentés a Deák Ferenc térről érkezett, ahol az egyik sátorban dolgozókat támadta meg egy férfi. Őt garázdaság vétsége miatt előállították a rendőrségen, ám olyan ittas állapotban volt, hogy a gyanúsítotti kihallgatását csak később tudták megkezdeni. A rendőrség emellett indokoltnak látta a férfi elmeorvosi vizsgálatát is. A belvárosi támadásnál személyi sérülés nem történt.

A második bejelentés a békásmegyeri Heltai térről érkezett, ahol italozással és hangos mulatással zavarták meg az ajánlásgyűjtőket. A kiérkező rendőrök azonban erre utaló jelet nem találtak a helyszínen, így kamerafelvételek vizsgálatával ellenőrzik, hogy valóban történt-e szabálytalanság.  Csécsi Soma ismételten hangsúlyozta: a két eset nem mutat összefüggést, kijelenthető, hogy szervezett támadás aláírásgyűjtő aktivisták ellen nem történt.

Információink szerint a Blaha Lujza téren már nem történt támadás, az egyik bejelentő csupán nem tudta, hogy a Deák Ferenc téren van.

2024. június 9-én önkormányzati és európai parlamenti választások lesznek Magyarországon, április 20-án hivatalosan is elindult a kampányidőszak, hétvégi kampányriportunkat  itt olvashatja.