Egy törpetacskó mentette meg a vácegresi család életét
Egy törpetacskó mentette meg egy család életét Vácegresen, ahol kigyulladt egy családi ház melléképülete, majd a tűz továbbterjedt a főépületre. A szülők már aludtak, amikor a kutyájuk ugatni kezdett, majd egyenesen rájuk ugrott, ezzel megmentve őket a biztos haláltól.
A Tények beszámolója szerint az épület úgy kapott lángra percek alatt, hogy a kályhacsőből kicsapott a tűz, ami meggyújtotta a szigetelést, majd továbbterjedt a családi házra. A családfő kitörte az ablakot, majd a szomszéd kimentette őket feleségével és 13 éves lányával együtt az ablakon keresztül, ezután felrobbant az otthonuk, és szinte semmi nem maradt belőle, a családnak mindene odaveszett. A detonáció hatalmas volt, a szomszédok is halálra rémültek.
Arra keltünk fel, hogy a kutyánk ugrált rajtunk, ő keltett fel minket
– idézte fel a történteket a családfő.
Miután kijutottak a házból, a szomszédokkal együtt slaggal próbálták oltani a lángokat a tűzoltók kiérkezéséig, akik már a teljes terjedelmében égő házzal találták szemben magukat. A családnak mindene odalett, élelemre és ruhákra is szükségük van.