Börtönt kért az ügyész a zuglói parkolási ügy vádlottjaira
További Belföld cikkek
A Központi Nyomozó Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel vádolja az elsőrendű vádlott Horváth Csaba volt szocialista zuglói polgármestert, a másodrendű vádlott Tóth Csaba volt szocialista országgyűlési képviselőt, a harmadrendű vádlott Jelen Tamást, a Fidesz zuglói választókerületének volt elnökét, a negyedrendű vádlott Sz. Zoltánt , a SIS Parking Kft. ügyvezetőjét, az ötödrendű vádlott B. Lászlót, az újbudai önkormányzat városgazdálkodási igazgatóját, a hatodrendű vádlott Baja Ferenc korábbi szocialista minisztert és Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselőt.
Az MTI által idézett vádirat szerint Horváth Csaba és Tóth Csaba 2017 és 2019 között 250 millió forint vesztegetési pénzt vett át Fuzik Zsolttól, a SIS Parking Kft. lobbistájától azért, hogy a cég nyerje el a zuglói parkolás üzemeltetését, illetve egy alvállalkozó a parkolóautomaták beszerzését.
Jelen Tamás pedig 8 millió forintot kapott azért, hogy ne akadályozza a közbeszerzési eljárást és a szerződés megkötését. B. Lászlót azzal vádolja az ügyészség, hogy havi 4 millió forintot kapott 2017 és 2020 között azért, hogy a SIS Parking nyerje el az újbudai parkolás üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárást, illetve működtesse a rendszert. Baja Ferenc ellen az a vád, hogy 2019-ben 30 millió forintot kért és kapott a SYS IT Services Kft.-től azért, hogy a főpolgármester informatikai főtanácsadójaként ne akadályozza, hogy keretszerződés jöjjön létre a BKV és a SYS Services Kft. között a közlekedési vállalat informatikai rendszerének üzemeltetésére.
Erről tudomást szerzett Molnár Zsolt is, aki 40 millió forintot kért és kapott befolyása érvényesítésének érdekében Baja Ferencen keresztül a cégtől, majd ezt követően Baja Ferenc újabb összegeket vett át a társaságtól.
Mindezek miatt az előkészítő ülésen az ügyészség a vádban foglaltak beismerése esetén Horváth Csabára 6 év börtön és 50 millió forintnyi pénzbüntetést kért. Tóth Csabára szintén 6 év börtön kiszabását és 50 millió forintos pénzbüntetés kiszabását,
Jelen Tamás esetében 4 év börtönt és 30 millió forint pénzbüntetést indítványozott, B. László esetében pedig 6 év börtön és 50 millió forint pénzbüntetés kiszabását kérte. Baja Ferencet 4 évre zárná börtönbe az ügyészség és 15 millió forintra büntetné, Molnár Zsoltra pedig két év börtönbüntetés és 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását kérte az ügyész.
Sz. Zoltán negyedrendű vádlott nem jelent meg az előkészítő ülésen, így új előkészítő ülés megtartását rendelte el a bíróság.
Mint megírtuk, Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatójának 2022-es vallomása szerint Fuzik Zsolt, a SIS Parking Kft. egyik vezetője legalább 250 millió forintot adott át Tóth Csabának.
Horváth Csaba az előkészítő ülésen visszautasította és koncepciósnak nevezte a vádakat. Mint mondta: soha törvénysértést nem követett el, a parkolási ügyekre pedig semmi befolyása nem volt. Szerinte a vád egy olyan személy, Fuzik Zsolt vallomásán alapul, akit súlyos, akár 20 éves szabadságvesztés is fenyeget. Kifogásolta, hogy szerinte a Magyar Nemzet című napilap és a „szennymédia” megkapta az ügyészségtől Fuzik Zsolt vallomását, miközben neki a háromévnyi nyomozás alatt sem volt lehetősége védekezni, mert elzárták a nyomozati anyagot.
Végül kifejezte reményét, hogy az eljárás során szembesítheti F. Zsoltot hazugságaival. Baja Ferenc úgy nyilatkozott: a vádirat alapján nem érti, hogy ő kit befolyásolt volna. Ugyancsak kifogásolta, hogy olyan dologgal vádolják, amit nem tett meg, ezért nem is érti a vádiratot. Molnár Zsolt szintén tagadta a vádakat, illetve azt kérte, hogy vessék alá poligráfos vizsgálatnak, mert az bizonyítaná az ártatlanságát.
Azt is kérte, hogy a koronatanú Fuzik Zsoltot szintén vessék alá hazugságvizsgálatnak.
A többi vádlott nevében az ügyvédek beszéltek. Miután az előkészítő ülésen valamennyi vádlott tagadta bűnösségét, a bíróság május 14-ére és 15-ére tűzte ki az ügy tárgyalását. A védők a többi között indítványozták Tarlós István volt és Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester tanúkénti meghallgatását is. Szintén indítványozták, hogy a büntetőjogilag fenyegetett, ezért szerintük hiteltelen Fuzik Zsolt vallomását zárják ki a bizonyítékok sorából – erről a bíróság később dönt.
Továbbá Baja Ferenc és Molnár Zsolt ügyvédje arra kérte a bíróságot, hogy a BKV-vel kapcsolatos ügyet különítse el a másik két ügytől, mert teljesen más személyeket és más cégeket, területet érint.
(Borítókép: Horváth Csaba 2024. április 24-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)