Máthé Zsuzsa: Még nem tudjuk, milyen hatással van a gyerek mentális egészségére, ha két édesapja vagy édesanyja van

2025.01.08. 16:33
Az azonos nemű párok örökbefogadásáról, a gyereknevelésről és a családról vitázott Papp Réka Kinga, valamint Máthé Zsuzsa. A több mint egyórás beszélgetésen ezenkívül szó esett az okostelefonok gyerekekre gyakorolt hatásairól, valamint az abortuszról is.

A KözTér YouTube-csatornán ezúttal Papp Réka Kinga, az Eurozine magazin főszerkesztője, valamint Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója vitázott egymással, többek között a családról, az azonos nemű párok örökbefogadásáról, valamint a demográfiai helyzetről.

A családdal kapcsolatban Máthé arról beszélt, hogy szerinte „férfire és nőre bízta a Jóisten azt, hogy továbbadjuk az életet, és ennek a biológiája a mai napig nem változott. Az emberiség történelme úgy alakult, hogy erre a két nemre és a két nemnek az együttműködésére van alapozva az emberiség megmaradása”.

Ezután hangsúlyozta, hogy nem szeretne megsérteni senkit az emberi méltóságában, de szerinte ha ezt „társadalmilag erodálják”, akkor az sosem ér véget, az a végén odáig juthat, hogy a gyerekek eladható portékává válnak. Az azonos neműek örökbefogadásával kapcsolatban arról beszélt, hogy szerinte a gyerekeknek fontos, hogy lásson egy apa- és egy anyamintát, és elsősorban a gyerekek érdekeit kell nézni.

A Szent István Intézet igazgatója szerint még nem tudjuk, hogy milyen hatással van a gyerek mentális egészségére, ha két édesapja vagy édesanyja van.

Amikor erre kondicionálunk egy társadalmat, elkezdjük ezzel átitatni, amikor a kivételből elkezdünk szabályt alkotni, az nem jó út, nem szolgálja az emberiség megmaradását és a gyerekek érdekét

– fogalmazott Máthé Zsuzsa.

Papp ezzel nem értett egyet. Szerinte a demográfiai pánik leginkább rasszista alapokon nyugszik, hiszen soha nem éltek ennyien a Földön, mint jelenleg, viszont a fehér ember tart attól, hogy kisebbségbe kerül.

A család az család. Engem az érdekel, hogy a szülő milyen szülő, és nem az, hogy a privát idejében, amikor a gyerek alszik vagy nincs otthon, akkor a partnerével mit csinál

– fogalmazott Papp Réka Kinga, aki gondolatát arra futtatta ki, hogy szerinte a gyereknek az az érdeke, hogy „kompetens, felelős emberek, akik szeretik őt, a legjobb képességük szerint” egy családban neveljék őket, bármilyen formája is van annak a családnak.

Hozzátette, a gyereknek nem az az érdeke, hogy „sínylődő, kínlódó, omladozó” gyermekvédelmi rendszerben töltse a gyerekkorát ahelyett, hogy egy akár azonos nemű pár vagy egy személy örökbe fogadja.

Az Eurozine főszerkesztője szerint nem a szexuális orientáció alapján kellene eldönteni, ki válhat szülővé, hanem szakértőknek, elsősorban pedagógusoknak, pszichológusoknak, szociális munkásoknak és szociális segítőknek kellene eldönteni, hogy ki alkalmas és ki alkalmatlan gyermeknevelésre, a szexuálistól függetlenül.

A beszélgetésben ezenkívül szóba került a gyereknevelés, a mobiltelefon gyerekekre gyakorolt hatása, az abortusz, valamint a demográfiai kérdés is.

A teljes beszélgetés az alábbi linken hallgatható meg: