- Belföld
- megállapodás
- magyar kormány
- jogdíj
- igazságügyi minisztérium
- szerzői jogok
- emelés
- tuzson bence
Megállapodtak a jogdíjemelésről, jelentősen javul a szerzők helyzete
Megállapodás született a kormány és a közös jogkezelés alá tartozó szerzők és szerzői jogosultak jogdíjmértékének emeléséről – közölte az Igazságügyi Minisztérium kedden az MTI-vel. A felek közötti egyeztetés eredményeként a díjszabások emelésének mértéke
szinte kivétel nélkül elérte a 17,6 százalékot, amely jelentősen javítani fogja a magyar szerzők és egyéb szerzői jogi jogosultak helyzetét.
Megegyezés született továbbá azzal kapcsolatosan is, hogy 2025-ben tematikus munkacsoportokat állítanak fel a kapcsolódó jogi környezet közös felülvizsgálása érdekében, amely a jövőben javíthatja a díjszabás-jóváhagyási eljárás hatékonyságát, a díjszabások megalapozottságát.
A fentiekre való tekintettel a közös jogkezelő szervezetek visszavonták az igazságügyért felelős miniszterrel szemben 2024-ben benyújtott kereseteiket is.
Mint ahogy azt az Indexen olvashatták, tavaly januárban Magyarország vezető jogkezelő egyesületei összefogtak. Az öt szervezet számos előadóművész, irodalmi és zeneszerző, zeneműkiadó, filmszerző, filmelőállító, vizuális művész és hangfelvétel-előállító szellemi tulajdonának jogdíjaiért felel. Közös frontot alkotnak, elmondásuk alapján azért, hogy művészeik megkapják azokat a díjszabásokat, amelyek jogilag megilletik őket.
Az öt jogkezelő egyesület mintegy negyven bírósági pert indított az igazságügyi miniszter döntése ellen, aki határozataiban elutasított olyan díjszabásokat, amelyeket a szervezetek – véleményük szerint – szabályszerűen nyújtottak be.