Csütörtökön még tavasz lesz, majd hirtelen jön a változás az időjárásban
Csütörtökön változóan felhős ég mellett az északi, északkeleti tájakon vastagabb, zártabb marad a felhőtakaró, majd napközben mindenhol erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Késő estig csak kevés helyen alakulhat ki csapadék – írja a Hungaromet.
Este átmeneti felhőzetcsökkenés után északnyugat felől egy hidegfront felhőzete érkezik, és egyre többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik, a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de az északkeleti határvidéken ennél több fokkal hidegebb lehet. Késő este 4, 12 fok valószínű.
A kritériumok szerinti veszélyes időjárási esemény nem várható.
A frontérzékenyeknek kifejezetten nehéz napjuk lesz. Az orvosmeteorológiai előrejelzés alapján a csütörtöki időjárás a melegfrontérzékenyek szervezetét terheli meg. Sokaknál fejfájás, fáradtságérzet és álmatlanság is előfordulhat. Este egy északnyugat felől érkező hidegfronti felhőzetből egyre többfelé várható eső, zápor.
A Hungaromet szerint csütörtökön tavaszias marad az idő, majd pénteken már havas esőre és hóra válthat át a csapadék. Hétvégére jelentősen lehűl az idő, és közel 10 fokkal is visszaeshet a hőmérséklet.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!