Hárman haltak meg a Tatabányánál történt balesetben

2025.01.10. 13:50
Halálos baleset történt csütörtökön az 1-es főút tatabányai szakaszán. Egy Bicske felől érkező sofőr hátulról belehajtott egy másik autóba, aminek következtében az az árokba sodródott. A négy utas közül ketten a helyszínen, egy sérült pedig a kórházba érve vesztette életét. A baleset okozója nem sérült meg.

Két autó ütközött csütörtökön az 1-es főút tatabányai szakaszán. A balesetben két húsz év körüli fiú és egy középkorú férfi vesztette életét – tudta meg a 24.hu.

Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a vétkes sofőr Bicske felől közlekedett az 1-es úton Tatabánya irányába, amikor utolért egy Fordot, amelynek nekiütközött. 

Az utoléréses baleset következtében a Ford lesodródott az útról, és a jobb oldali vízvezető árokban állt meg. A Fordban négyen utaztak. Ketten a helyszínen életüket vesztették, egy sérült pedig a kórházba érve hunyt el. A baleset okozója nem sérült meg.

Mint megírtuk, halálos baleset történt pénteken a Pest vármegyei Bagnál is, egy fiatal édesanyát és gyermekét gázolták halálra, valamint csütörtökön délután is történt egy halálos baleset, akkor Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében ütközött frontálisan két jármű. A balesetben hárman vesztették életüket.