Durva faggyal és szélviharral robban be az igazi tél pénteken

2025.01.10. 06:39
Lehűlés érkezik a hétvégére: napközben a csúcshőmérséklet kevéssel fagypont fölött alakul, hajnalban pedig akár mínusz 8 fok is lehet. Pénteken még lehet csapadék, majd napos időre van kilátás, de a szél nagy területen lesz erős, helyenként viharos.

Pénteken erősen felhős vagy borult idő lesz, majd napközben északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, estére nagy területen kiderül az ég. Északnyugati irányból egyre nagyobb területen szűnik a vegyes csapadék, délután már csak az északkeleti tájakon, ott is kevés helyen lehet havas eső, havazás.

Az északnyugati szelet sok helyen erős, helyenként viharos lökések kísérik, estére veszít erejéből a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 6 fok között alakul, de északkeleten, a keleti határ közelében reggel állhat be a maximum, ott 7, 8 fok is lehet.

A hajnali, reggeli órákban elsősorban a Dél-Dunántúlon az eső havazásba válthat (kiemelten a Mecsekben). Sívidéken említésre méltó megmaradó hó nem valószínű. Az északkeleti határ közelében este hózápor előfordulhat.

Szélviharra kell készülni

A HungaroMet előrejelzése szerint széllökés miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyében. 

A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer per órás sebességet. 

Szombat reggelre a szélvédett délnyugati tájakon köd képződhet. Napközben eleinte gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd észak felől vastagabb felhőtömbök sodródnak az ország fölé, néhol előfordulhat hózápor. Az északnyugati, északi szél nagy területen lesz élénk, erős. Hajnalban mínusz 8 és mínusz 1, kora délután 2 és 6 fok között valószínű a hőmérséklet.

Vasárnap főként a Dunántúlon, illetve északkeleten lehet számítani erősebben felhős tájakra, másutt akár több órára is kisüthet a nap. Hózápor néhol nem zárható ki. Az északi, északnyugati szelet a nyugati országrészben többfelé kísérhetik erős, helyenként viharos lökések. Hajnalban mínusz 8 és mínusz 1 fok között, kora délután 0 és plusz 5 fok között lesz a hőmérséklet.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!