A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMCigarettába töltve árult pszichoaktív anyagot egy férfi
A Somogy Vármegyei Főügyészség közölte, hogy egy harmincas éveiben járó férfi cigarettába töltve árult pszichoaktív anyagot. A vád szerint a férfit néhány évvel korábban ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Az elkövető 2023 novemberétől kezdődően gyakran utazott Szigetvárra, ahol nagyobb mennyiségű új pszichoaktív anyagot, úgynevezett biofüvet vásárolt. Az így megszerzett szintetikus anyagból a vádlott fogyasztott is, nagyobbik részét azonban rendszeres haszonszerzésre törekedve az ismerőseinek értékesítette Kaposváron.
A férfi az ezt követő hónapokban legalább 8 különböző személynek, legkevesebb 33 alkalommal értékesített új pszichoaktív anyagot, amíg végül a kaposvári nyomozók 2024 februárjában elfogták és őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint – a kereskedéssel szerzett jövedelem erejéig terjedő – vagyonelkobzás elrendelését indítványozta azzal, hogy a bíróság a vádlott korábbi felfüggesztett büntetésének végrehajtását is rendelje el.