Rekordnagyságú volt a forgalom Magyarország légterében tavaly

2025.01.16. 16:33
Soha nem mértek még akkora forgalmat Magyarország légterében, mint 2024-ben, a HungaroControl szakembereinek több mint 1,1 millió repülőgépet kellett irányítania, az előző évinél csaknem 6 százalékkal többet – közölte a magyar légiforgalmi szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a 2024-es év Magyarország történetének legnagyobb légiforgalmát hozta, összesen 1 millió 144 ezer repülőgép érintette a hazai légteret, ami havi bontásban átlagosan több mint 95 ezer. Ez az adat 5,99 százalékos növekedés 2023-hoz képest, ami ugyancsak rekordévnek számított, és 21,08 százalékos emelkedés a Covid-világjárvány előtti, 2019. évi forgalomhoz viszonyítva.

A csúcsidőszakban, július-augusztusban több mint 120 ezer repülőgépet kellett kezelnie a HungaroControl Zrt.-nek.

A légiforgalom legnagyobb részét, csaknem 84 százalékát a Magyarország légterében átrepülő járművek teszik ki, tavaly összesen csaknem 960 ezer ilyen repülőgépet navigáltak a HungaroControl szakemberei. Ez több mint 5 százalékos növekedés az előző évhez képest, a 2019-es adatokhoz viszonyítva pedig 26,62 százalékos emelkedés.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló repülőgépeivel kapcsolatban is emelkedést mért a HungaroControl 2024-ben. Emellett csaknem 60 ezer olyan kisrepülőgépet is kezelt a léginavigációs szolgáltató, amelyek a regionális, kisebb repülőterekről kerültek a légtérbe – ismertették.

A vállalat közölte: az évről évre növekvő forgalom kezelésére megerősített kapacitásokkal készül a biztonságos légi közlekedés érdekében. Tavaly 9 légiforgalmi irányító hallgató szerzett szakszolgálati engedélyt, további 11 külföldi irányító csatlakozott a HungaroControl állományához és 3, ideiglenesen külföldre igazolt hazai szakember tért vissza.

Az előrejelzések szerint 2025-ben szintén erős forgalom várható, amelynek megfelelő kezelése érdekében számos további légiforgalmi szakmai, humán erőforrás és technológiai fejlesztést vezet be a szolgáltató. Ilyen például a meteorológiai asszisztencia folyamatos jelenléte a munkateremben, a légtér logikai szerkezetének hatékonyabb működést célzó átalakítása, vagy a Budapest Airporttal történő stratégiai együttműködés keretében megvalósított projektek – jelezték.

A közlemény idézi Turi Ferencet, a HungaroControl vezérigazgatóját, aki elmondta: számos lépést tettek és tesznek annak érdekében, hogy minimalizálják a késéseket és hatékonyan kezeljék az átrepülő, valamint a le- és felszálló járatokat.

A több mint 700 munkatársat foglalkoztató HungaroControl Zrt. állami tulajdonú vállalatként légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben, illetve a NATO felkérése alapján a Koszovó feletti magas légtérben is. A társaság tevékenységi körébe tartozik a légiforgalmi szakszemélyzet képzése, emellett légi navigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik. Egyedüli részvényese az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., közvetett tulajdonosi joggyakorlója a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
Elemző a vasárnapi választásról: A Fidesznek az újpesti vereség akár jól is jöhet

Elemző a vasárnapi választásról: A Fidesznek az újpesti vereség akár jól is jöhet

Gyurcsány Ferencék visszatértek a játékba?

13 perce

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

55 perce

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Címlapon
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

22 perce

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.

5 órája

  • Címlapon
Elindult Magyar Péter konzultációja

Elindult Magyar Péter konzultációja

Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás, valamint kötözködés a Hír TV tudósítójával.

1 órája

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Címlapon
Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.

16 perce

  • Címlapon
Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója

Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója

A szerelmesek a magánéletük tiszteletben tartását kérték mindenkitől.

1 órája

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Címlapon
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.

6 órája

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.

március 17., 05:58

  • Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal

Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal

A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.

március 17., 05:58

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...

5 órája