Kiderült, hány szabadon engedett embercsempészt kellett újra rácsok mögé zárni

2025.01.29. 08:19
Írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez Arató Gergely DK-s képviselő, hogy megtudja, hány reintegrációs őrizetbe helyezett külföldi embercsempész ellen indult ismét büntetőeljárás. A miniszter helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt, amiből kiderült, többen ismét a magyarországi börtön vendégszeretetét élvezik, de több száznak már a büntetése is lejárt.

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásbeli kérdést tett fel Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy megtudja, a 2023 áprilisában meghirdetett kormányrendelet értelmében a börtönökből kiengedett embercsempészek közül hány ellen indult ismét eljárás, vette észre a hvg.

Az írásbeli kérdésre feltehetőleg azért került most sor, mert az év elején sokáig úgy tűnt, hogy egy elítélt, de szabadon engedett moldáv embercsempész okozott súlyos balesetet, ami után segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. Később azonban kiderült, hogy nem ő, hanem a rá megszólalásig hasonlító testvére vezette az autót, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

A kormányrendelet értelmében reintegrációs őrizetbe helyezett embercsempészek közül hány személy ellen és milyen bűncselekmények miatt indult ismételt büntetőeljárás?

– így szól pontosan Arató Gergely kérdése, amire Pintér Sándor helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki először is kihangsúlyozta, hogy a magyar állampolgárságú embercsempészek továbbra is börtönbüntetésüket töltik, a szabályozás csak a külföldiekre vonatkozik, de az ő esetükben sincs szó arról, hogy a büntetésüket elengedték.

Rétvári Bence válaszából kiderül, hogy összesen 2434 külföldi állampolgár került reintegrációs őrizetbe, közülük 655 főnek már lejárt a szabadságvesztés időtartama.

A rendelet 2023. április 28-ai hatálybalépése óta 2025. január 14-ig összesen 17 fő reintegrációs őrizetbe helyezett embercsempész került vissza a büntetés-végrehajtási intézményekbe, közülük 10-en azért, mert nem hagyták el 72 órán belül Magyarország területét.

A reintegrációs őrizet annyit jelent, hogy az elítélteknek 72 órán belül el kell hagyniuk Magyarországot, és a büntetés időtartama alatt nem léphetnek az ország területére, ellenkező esetben „azonnal folytatódik a büntetés letöltése szigorú körülmények között”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.

február 10., 07:24

  • Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.

február 10., 09:33

  • Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.

február 10., 07:43

  • Címlapon
Amerika kijelentette, Európa nem vesz részt az ukrajnai béketárgyalásokon

Amerika kijelentette, Európa nem vesz részt az ukrajnai béketárgyalásokon

Ennek Volodimir Zelenszkij és az Európai Unió sem örülhet.

tegnap, 18:17

  • Belföld
Elhárították a hibát a paksi atomerőműben

Elhárították a hibát a paksi atomerőműben

Vasárnap állt le az atomerőmű egyik blokkja.

február 10., 09:35

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak: Gazemberek gyülekezetévé lettetek

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak: Gazemberek gyülekezetévé lettetek

A politikus a MOK vasárnapi közleménye miatt minősítette a miniszterelnököt.

február 10., 09:58

  • Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne

Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne

A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.

február 10., 06:07

  • Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra

Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra

Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.

február 10., 06:04

  • Belföld
Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et

Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et

Peren kívül méltánytalan ajánlatot kaptak, most jelentős összeget követelnek.

február 10., 09:35

  • Belföld
Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Kiürítették az épületeket, robbanószert nem találtak.

február 10., 10:47

  • Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.

február 9., 07:18

  • Belföld
Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer

Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer

180 megawattal csökkentették a blokk villamos teljesítményét.

február 9., 22:06

  • Címlapon
Véletlenszerűen kezdte el szurkálni a járókelőket egy szíriai férfi Ausztriában, egy 14 éves fiú meghalt a támadásban

Véletlenszerűen kezdte el szurkálni a járókelőket egy szíriai férfi Ausztriában, egy 14 éves fiú meghalt a támadásban

Egy szemtanú szerint Allahot éltette a támadó, akit a rendőrség elfogott a helyszínen.

tegnap, 20:40

  • Belföld
A farsangi jelmezek miatt tett közzé figyelmeztetést a fogyasztóvédelem

A farsangi jelmezek miatt tett közzé figyelmeztetést a fogyasztóvédelem

Sok a visszaélésre alkalmas, veszélyes termék.

február 10., 10:41

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Belföld
Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak

Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak

Fontos határidő közeleg minden felvételizőnek.

február 10., 10:24

  • Címlapon
Magyar Péter az Indexnek: Nem bántásból, de egy kismajomnak is több jóslata jön be, mint Nagy Mártonnak

Magyar Péter az Indexnek: Nem bántásból, de egy kismajomnak is több jóslata jön be, mint Nagy Mártonnak

„Azt hittem, az Index is ebben az országban él” – nyilatkozta lapunknak a Tisza Párt elnöke.

tegnap, 20:36

  • Címlapon
Embertelen hideg érkezik, akár mínusz húsz fok is lehet

Embertelen hideg érkezik, akár mínusz húsz fok is lehet

Közeleg a rettenetes fagy.

tegnap, 18:55

  • Belföld
Ismét a nyilvánosság elé lép Novák Katalin, ezúttal Londonban

Ismét a nyilvánosság elé lép Novák Katalin, ezúttal Londonban

Hónapokra eltűnt a kegyelmi botrány után.

február 9., 18:11

  • Belföld
Késelésbe torkollott egy vietnámi csoport vitája Józsefvárosban

Késelésbe torkollott egy vietnámi csoport vitája Józsefvárosban

A rendőrség hajtóvadászatot indított.

február 9., 19:23

  • Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.

február 9., 13:14

  • Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.

február 9., 12:27

  • Belföld
G. Fodor Gábor: A Fidesznek nem Magyar Péter az ellenfele, meg különben is unalmas

G. Fodor Gábor: A Fidesznek nem Magyar Péter az ellenfele, meg különben is unalmas

A politológus szerint a Fidesznek 2026-ban mozgósítania kell a lelki energiákat.

február 9., 15:55

  • Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.

február 9., 12:29

  • Címlapon
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor hosszú, tragikus hatalmát a Magyar Péter-félék betonozták be

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor hosszú, tragikus hatalmát a Magyar Péter-félék betonozták be

Szentkirályi Alexandra szerint Brüsszelben megunták, hogy a baloldal bénázik.

tegnap, 20:16

  • Címlapon
Dél-Koreában épül a világ első lebegő városa

Dél-Koreában épül a világ első lebegő városa

Csúcstechnológiás alternatív lakhatási megoldást jelent a tengerszint emelkedésével fenyegetett országoknak.

tegnap, 20:41