A nemi erőszakkal vádolt influenszer azt mondta, ő a jót szolgálja.
Az elmúlt években több ezer ember érkezett Törökországból Görögországba.
Magyarországon van a legtöbb fogvatartott az Európai Unióban.
A bécsi nagykövet cáfolja, hogy bekérették volna az osztrák külügyminisztériumba.
A politikus azt is elárulta, mennyibe kerül egy embercsempész a magyar adófizetőknek.
Beidézték a bécsi magyar nagykövetet.
A rendőrautó belső kamerája mindent rögzített.
Korábban már kiutasították Magyarországról.
A járműben hat török állampolgár – közülük kettő a csomagtartóban – utazott.
2023.04.29. 12:37 Módosítva: 2023-04-30 13:06:02
Az Index információi szerint 72 órájuk van, hogy elhagyják Magyarország területét.
Három hónapig voltak vizsgálati fogságban.
Drámaian megnőtt a külföldi fogvatartottak száma a hazai börtönökben.
Nem jutott messzire.
Interjút adott a délolasz hajószerencsétlenség után.
Több ezer határsértőt és közel kétszáz embercsempészt fogtak el a magyar rendőrök.
Hat menekültet próbált Nyugat-Európába juttatni.
További 30 napig még biztosan rácsok mögött ül az influenszer.
A gyanúsított teljesen megdöbbent, amikor lecsaptak rá a rendőrök.
A Romániában elfogott egykori küzdősportbajnok továbbra is tagadja bűnösségét.
A belbiztonsági főtanácsadó szerint a rendőrök a határon is kockázatot vállalnak.
2022. december 29., 16:39
Forgalommal szemben száguldott az I. kerületi Attila úton, rendőrautóval csattant.
2022. december 28., 11:42
Köztük egy rendőrautónak is.
2022. december 18., 21:51
Közleményük szerint így vissza lehetne szorítani az embercsempészetet is.
2022. december 16., 13:33
A miniszter szerint földrajzi elhelyezkedése miatt mindkét ország súlyos problémákkal néz szembe.
A férfi ellenőrzéskor kiugrott az autójából, majd beszaladt az erdőbe.
Hosszú kilométereken át zajlott a hajsza.
A külgazdasági és külügyminiszter borzalmasnak nevezte a kilátásokat.
2022. november 19., 09:46
A Nemzeti Védelmi Szolgálat minden jelentkezőt átvilágít.
2022. november 17., 12:57
Ritkán látott képsorok kerültek napvilágra.
2022. november 15., 15:41
Jelenleg hat külföldi férfi van őrizetben.
2022. november 14., 14:50
A terrorelhárítás egyik egysége is csatlakozott a hajszához.
2022. november 13., 16:59
Ruzsa külterületén történt az incidens.
Videón az ugrás.
Az ágykeretet az ajtónyílás elé tolta, és egy éles csempedarabbal fenyegetőzött.
2022.10.15. 12:14 Módosítva: 2022-10-15 18:41:28
Modern kori rabszolgák menekültek el a jobb élet reményében.
2022. szeptember 22., 17:45
A magyar pénzügyőrök azonban a jármű láttán azonnal gyanút fogtak.
2022. augusztus 16., 13:13
A gyanúsítottakat egy hónapra letartóztatták.
2022. augusztus 13., 16:31
Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de árokba borult a magyar rendszámú kisteherautójával.
2022. augusztus 10., 10:39
Négyszázezer forintot ígértek neki az átszállításért.
2022. augusztus 2., 18:45
Egy libanoni várandós nő elveszítette a magzatát a támadások miatt.
A 19 ezer fogvatartott közül több mint kétezren.
Halálbüntetést is kaphat.
A balesetben 17-en sérültek meg.
A 42 éves moldáv férfi tíz illegális migránst szállított autójában.
Az M5-ös autópálya inárcsi pihenőjénél kapcsolták le őket.
A lekapcsolt autóban a román férfi mellett nyolc illegális migráns is ült.
Összesen 13 bevándorlót akart átjuttatni a határon, megpróbált elszaladni, de nem volt elég gyors.
A rendőrök ellenőrizni akartak, a jármű vezetője azonban nem állt meg.
Túlzsúfolták a hajót.
Elfogyott a levegő, ezért dörömbölni kezdtek.
Az ügyészség fegyházbüntetést és kiutasítást indítványozott a férfi ellen.
Az M5-östől az Illatos útig hajszolták a rendőrök.
A baleset az 52-es főúton történt.
Mintegy 60 ezer eurónyi összeget foglaltak le különböző pénznemekben.
Elütött egy rendőrt, majd elmenekült a helyszínről egy embercsempész Szegeden.
Az autót vezető férfi végül futva próbált továbbmenekülni, de elesett.
A sérülteket kórházba szállították.
A rendőrség Zsana közigazgatási területén belül próbált meg ellenőrizni egy autót.
A csempészeket a polgárőrség segítségével sikerült elfogni.
Tizenegy ember sérült meg, heten súlyosan.