El akarta kerülni a matematikadolgozatot egy diák, így robbantással fenyegette meg iskoláját
További Belföld cikkek
Az egyik sajószentpéteri általános iskola január 22-én, majd másnap is olyan robbantással fenyegető emailt kapott, amiben a levél írója arra figyelmezteti az intézményt, hogy az iskolában bomba van elrejtve, az épület fel fog robbanni. A rendőrök mindkét alkalommal átvizsgálták az iskolát, robbanószerkezetet nem találtak.
A rendőrség arról tájékoztatott, hogy kazincbarcikai kollégáik azonosították a levél feladóját, a megfenyegetett általános iskola egyik 11 éves diákját, akinek a telefonjában megtalálták a fenyegető leveleket. A tanuló a meghallgatásakor beismerő vallomást tett, elmondása szerint azért küldte a fenyegető üzeneteket, mert „nem akart matematikadolgozatot írni”.
Több tanuló is ráült a bombariadó-hullámra
A rendőrség korábban egy 14 éves fiút is őrizetbe vett, amiért két szegedi és két hódmezővásárhelyi iskolának is bombarobbantással fenyegetőző leveleket küldött január 23-án. A rendőrség munkatársai ennél az esetnél sem találtak robbanószerkezetet a megfenyegetett intézményekben, majd négy nap múlva a nyomozók egy hódmezővásárhelyi tanulót azonosítottak a levelek írójaként, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Vallomása szerint azért írta a leveleket, mert másnap nem akart iskolába menni.
Emlékezetes, hogy január 23-án legalább 313 iskola kapott bombafenyegetést országszerte, de az intézmények átvizsgálásakor sehol nem találtak robbanószerkezetet a hivatalos szervek munkatársai. A tanítást az érintett iskolák többségében felfüggesztették arra a napra, a rendőrség pedig közveszéllyel fenyegetés miatt rendelt el nyomozást, amihez
az Interpol is becsatlakozott, mivel a levelek iszlamista szöveget tartalmaztak.
A bombariadó-hullám más településen is felbátorított egy diákot. Január 26-án délután az egyik vésztői általános iskolába küldött fenyegető e-mailt az egyik tanuló, hogy ne kelljen másnap iskolába menni, de hamar lebukott. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nap alatt azonosította a levél íróját, és büntetőeljárást indítottak ellene, majd őrizetbe vették.
Nagy erőkkel keresik, de továbbra sincs meg az elkövető
Alig telt el egy hét, január 31-én ismét több iskolában volt bombariadó: az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 44 intézmény – 13 budapesti és 31 vidéki – kapott fenyegetést hasonló tartalmú üzenettel, mint egy héttel korábban.
A történtek miatt hivatalosan még nem gyanúsítottak meg senkit, de a sajtóhírek szerint ukrán és orosz nyomra bukkantak. A több száz magyar iskolába kiküldött, bombával fenyegető e-mailek ukrán IP-címekhez vezetnek. Az eddigi nyomok alapján a levél küldője bármikor megszüntethető, egyszer használatos e-mail címeket hozott létre orosz szolgáltatón keresztül, ezekhez pedig gyakorlatilag bárki hozzáférhet. A magyar hatóságok felvették a kapcsolatot az orosz és az ukrán féllel is.
Tömeges bombariadó korábban Szlovákiában és Bulgáriában is történt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón elmondta, hogy a magyar eset kísértetiesen hasonlít a Szlovákiában történtekhez, ahol bebizonyosodott, hogy a fenyegetések alaptalanok voltak.