Dobrev Klára szerint Orbán Viktor kisajátította a nemzeti jelképeket

Marton Máté
2025.02.01. 16:48
Szombaton a köztársaság napján mondott beszédet a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Dobrev Klára a budapesti Bibó István szobornál.

A köztársaság napján tartott beszédében Dobrev Klára kritizálta a kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért szerinte a kormányfő megosztotta a magyar társadalmat, valamint kisajította a nemzeti jelképeket. Mint mondta, Orbán Viktor „kisajátította a kokárdát, „a magyarokat pedig fideszesekre és hazaárulókra osztotta.”

Ezután Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök felesége a Tisza Pártnak is odaszólt. Úgy fogalmazott, hogy „ahol a kormány és ellenzéke is egyeduralomra tör, ott nem lesz szabad Magyar Köztársaság” – amely összhangban van pártja eddig is hangoztatott narratívájával, amely szerint „a kegyelmi ügy után megjelenő, Magyar Péter nevével fémjelzett új ellenzéki politikai erő ugyanolyan populista, és autokratikus hangokat üt meg, mint a Fidesz.” Úgy fogalmazott, hogy „az önkény beleette magát a demokraták lelkébe és szívébe is.”

Dobrev Klára emellett elmondta: pártja fontosnak tartja, hogy „a szabad Magyar Köztársaság eszméjét visszaemeljék a közgondolkodásba.” Azonban úgy gondolja, hogy nem lesz olyan országban szabad köztársaság, ahol „árulónak neveznek mindenkit, aki másképp gondolkodik, más politikai pártot támogat, más ideológia mellett képzeli el a világot, más újságot olvas vagy éppen más tévét néz”. 

Az EP-képviselő a beszéd után a Facebookon üzent is egyet.

Ma van a köztársaság napja, és mi minden évben ilyenkor a Bibó-szobornál emlékezünk arra, mit jelent köztársaságnak lenni. Mert látjuk, hogy sokan kezdik ezt elfelejteni, azok közül is, akik éveken át voltak a magyar köztársaság szellemének őrzői

 – írta a Dobrev a Facebook-oldalán. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.

február 28., 14:53

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Belföld
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.

40 perce

  • Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.

41 perce

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.

február 28., 17:29

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.

18 perce

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.

február 28., 17:30

  • Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

László András már pénteken elkezdheti a munkáját.

február 28., 06:42

  • Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride

Orbán Viktor: Nincs többé Pride

A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.

február 28., 07:46

  • Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.

37 perce

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

február 28., 11:44

  • Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.

tegnap, 17:58

  • Címlapon
Donald Trump április elejéig elhalasztja a mexikói termékek megvámolását

Donald Trump április elejéig elhalasztja a mexikói termékek megvámolását

Mexikó elnökének iránti tiszteletből teszi.

35 perce

  • Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.

február 28., 10:08

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.

február 28., 11:47

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

tegnap, 20:16

  • Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.

február 28., 13:15

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja

Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja

Liverpooli belharc is dúl az elismerésért.

45 perce