A mandátumáról korábban lemondott Varju László újraindul képviselői helyéért Újpesten

2025.02.01. 17:08
A Demokratikus Koalíció és a Fidesz szombaton bejelentette, hogy képviselőjelöltjeik megszerezték az induláshoz szükséges ajánlást. A DK újraindítja Varju Lászlót, akinek lemondása miatt írta ki a Nemzeti Választási Iroda az időközi választást Budapest 11-es választókörzetében március 23-ára. A kormánypárt pedig Renge Zsoltot jelölte, aki a Fidelitas alelnökeként és újpesti önkormányzati képviselőként dolgozik.

Március 23-án időközi választást tartanak Budapest 11-es választókörzetében, mert tavaly decemberben a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke – vesztett büntetőpere miatt – lemondott mandátumáról. A jelöltek megkezdték az ajánlások összegyűjtését, amelyeket a DK és a Fidesz jelöltje pillanatok alatt szerzett meg.

Előbbi sajtóközleményben tájékoztatott a tényről, hogy szombaton dél körül több mint 1600 ajánlást adott le Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője. A párt állítása szerint ezzel első volt a jelöltek közül. Utaltak arra is, hogy a politikust korábban elítélték, ezért lemondott képviselői mandátumáról.

A DK nem kételkedik benne, hogy Varju László újra megnyeri az időközi választást Újpesten és Angyalföldön, ugyanis a politikus már kétszer győzte le itt a Fideszt, és harmadszor is képes rá a párt szerint. 

Varju László után Szentkirályi Alexandra közölte Facebook-oldalán, hogy a Fidesz jelöltje is megszerezte a szükséges számú ajánlást. A bejegyzésben azt írt a kormánypárti politikus, hogy néhány óra alatt összegyűlt a megfelelő mennyiségű ajánlóív, ezzel hivatalosan is Renge Zsolt lett a Fidesz-KDNP jelöltje a Budapest 11-es választókörzetében tartandó voksoláson.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy a fideszes jelölt újpesti önkormányzati képviselőként és a Fidelitas budapesti elnökeként is bizonyította már rátermettségét. Emellett úgy véli, hogy Újpest és Angyalföld többet érdemel Varju Lászlónál.

A Nemzeti Választási Iroda szombati adatai szerint hat egyéni jelölt indul az újpesti időközi választáson, a már említett két politikus mellett dr. Szabó Bálint Gábor független, Andráska László szociáldemokrata, Preyer Máté Márk munkáspárti és Balog Csaba a Mi Hazánk jelöltje.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.

február 28., 14:53

  • Belföld
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét

Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét

De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?

7 perce

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz

A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz

Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!

2 órája

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.

február 28., 17:29

  • Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.

február 28., 12:14

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

3 órája

  • Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

László András már pénteken elkezdheti a munkáját.

február 28., 06:42

  • Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.

2 órája

  • Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.

február 28., 17:59

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.

február 28., 17:30

  • Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.

február 28., 10:08

  • Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna

A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna

Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.

18 perce

  • Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

február 28., 11:44

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.

február 28., 09:21

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.

február 28., 09:45

  • Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV

Új jeggyel rukkolt elő a BKV

A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.

február 28., 11:18

  • Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.

február 28., 11:47

  • Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.

február 28., 14:39

  • Címlapon
Annyira nehéz az otthonhoz jutás, hogy enélkül szinte lehetetlen

Annyira nehéz az otthonhoz jutás, hogy enélkül szinte lehetetlen

Tudatos tervezést igényel a saját otthonhoz jutás.

2 órája