Sulyok Tamásnak több mint 55 millió forint megtakarítása van állampapírban és kötvényben

További Belföld cikkek
-
A szakdolgozói és a gyógyszerészi kamara is távol marad a szombati orvostüntetéstől
- Reagált a főváros a „lex Számlapénzekre”
- Kirepült az autópályáról egy autó, mert a sofőrje elaludt
- Hankó Balázs: A rekordok éve volt az idei a felsőoktatási felvételi jelentkezésben
- A Fidesz-alapító rutinos külpolitikus is megszólalt Trump és Zelenszkij botrányba fulladt találkozójáról
Sulyok Tamás köztársasági elnök először szerepel a vagyonnyilatkozatok éjszakáján az Indexen, hiszen tavaly még Novák Katalin töltötte be ezt a tisztséget Magyarországon. Egészen február 10-ig, amikor is a kegyelmi ügy kimeneteleként lemondott posztjáról – Varga Judit igazságügyi miniszterrel egyetemben –, majd február 26-án választották meg utódját Sulyok Tamás személyében. Az új államfőt március 10-én iktatták be hivatalába, kereken egy hónappal Novák Katalin lemondása után.
Sulyok Tamás köztársasági elnök vagyonnyilatkozata szerint jelenleg öt ingatlan tulajdonosa, bár mindegyiknek csak részben. Ezek a következők:
- egy szegedi társasházi, 45 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben 1992 óta;
- egy 117 négyzetméteres szegedi társasházi lakás tulajdonosa felerészben 1997 óta;
- egy 3223 négyzetméteres tanya 50 százalékának tulajdonosa 1991 óta, amelyen egy 60 négyzetméteres üdülőtanya áll;
- egy 90 négyzetméteres balatonkenesei üdülőház tulajdonosa felerészben 1997 óta, amely egy 1424 négyzetméteres telken áll;
- egy II. kerületi társasházi lakás és a hozzá tartozó garázs 2021 júliusa óta, amely 72 négyzetméteres, és Sulyok Tamás 1233/10000-as részt tulajdonol belőle.
Emellett a köztársasági elnök megtakarításokkal is rendelkezik, viszont gépjárművel, tehergépjárművel, motorkerékpárral vagy egyéb nagy értékű ingósággal egyáltalán nem, ahogy védett műalkotásokkal és más értékes gyűjteménnyel sem. Nézzük tehát az elnök megtakarításait:
- állampapírban 17 millió forint;
- nyugdíj-előtakarékossági számlán (NYESZ): 15,5 millió forint;
- kötvényben 38,5 millió forint.
Takarékbetétet és készpénzt nem írt be Sulyok Tamás, azt viszont igen, hogy 7,5 millió forintnyi hitelintézeti számlakövetelés van a neve mellett, valamint kilencmillió forint egyéb pénzkövetelés. Ellenben tartozása egy forint sincs. Viszont az Alkotmánybíróság elnökeként a 4. jövedelmi kategóriát jelölte meg, amely szerint havonta 1 000 001 forint és 5 millió forint között keresett.
Sulyok Tamás köztársasági elnökként 2024. március 9-én nyitó vagyonnyilatkozatot is tett, a főbb dolgok viszont nem igazán változtak az elmúlt csaknem egy évben. Talán csak a kötvényben tartott megtakarítása nőtt nagyobb mértékben az államfőnek, hiszen a 19,1 millióról 38,5-re ugrott ez a megtakarítási forma.
Vagyonnyilatkozatok éjszakája 2025
Valamennyi országgyűlési képviselő határidőig leadta a vagyonnyilatkozatát. Orbán Viktor továbbra is tulajdonosa egy felcsúti lakóháznak, valamint felerészben egy XII. kerületi ingatlannak. A miniszterelnök hitelintézeti számlakövetelése – feleségével közös számlán – 5,7 millió forint. Ez az egyetlen jelentősebb változás a 2024-ben közzétett vagyonnyilatkozathoz képest, amelyben az összeg még elérte a 10 millió forintot – ezen a linken megnézhetik.
Orbán Viktornak 5,7 millió forintja van, holott tavaly még tízmillió volt
A miniszterelnök vallott saját vagyonáról, itt vannak a részletek.
A miniszterek közül Lázár Jánosnak ismét pótlap kellett, 220 millió forintos tartozása mellett 46 ingatlannal rendelkezik, Rogán Antal pedig csak 2024-ben 456 millió forintot keresett a szabadalmának köszönhetően. Hogy mit rejt a többi miniszter vagyonnyilatkozata, itt elolvashatják.
A fideszes politikusok – többek között Kubatov Gábor, Orbán Balázs, Menczer Tamás és Kocsis Máté – vagyonnyilatkozatait is megnéztük, és találtunk is bőven érdekességet köztük.
Az ellenzéki politikusok közül Hadházy Ákos, Toroczkai László, Ungár Péter és Jakab Péter vagyonnyilatkozatát is górcső alá vettük, amelyet itt olvashatnak el, a cikkünkből az is kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára nemrég költözött be egy 161 négyzetméteres lakásba, miközben jelentős hiteltartozásuk van.
Varga Mihály a vagyonnyilatkozatában már 410 forintos euróval számolt, és lovat is vett, miközben Matolcsy György, a márciusban leköszönő jegybankelnök bankszámlája egy év alatt a negyedére apadt. Polt Péter legfőbb ügyész tulajdonában hét ingatlan van – hármójuk vagyonáról itt tudhatnak meg még többet.
(Borítókép: Sulyok Tamás 2024. július 8-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere
Arra kérte a lakosságot, hogy közösségi közlekedéssel utazzanak.
február 24., 15:08
- Belföld
Reagált a főváros a „lex Számlapénzekre”
Budapest egyik napról a másikra él, nincs olyan pénze, amit elvonhatnának.
1 órája
- Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten
Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.
február 24., 16:01
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
3 órája
- Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert
Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.
február 24., 15:24
- Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen
Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.
február 24., 16:02
- Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma
A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.
február 24., 16:21
- Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország
A váltásra két módon van lehetőség.
február 24., 15:38
- Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl
Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.
február 24., 14:53
- Címlapon
Autó hajtott a tömegbe Mannheimban, legalább két ember meghalt
A két halott mellett huszonöt sérültről számoltak be.
2 órája
- Belföld
Harminc év után szabadulhat az albertirsai családirtó
Hiába volt távolságtartási végzés, N. Arnold vascsővel verte agyon a feleségét.
február 24., 16:44
- Belföld
Új képviselője van a Fidesznek, már le is tette az esküt
Sűrű nap a parlamentben.
február 24., 16:33
- Belföld
A Ripost belső fotókon mutatja be Ruszin-Szendi Romulusz 928 milliós luxusvilláját
Fényjátékkal ellátott hálószobát is találtak.
február 24., 14:33
- Címlapon
Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump
A miniszterelnök és az amerikai elnök régóta jó viszonyt ápol egymással.
4 órája
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
6 órája
- Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét
Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.
február 24., 16:58
- Belföld
Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc
A pártelnök azt is elárulta, hogy miért kellett kórházba vonulnia.
február 24., 16:34
- Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz
Jelentős személyi döntések is várhatók.
február 24., 06:53
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
8 órája
- Címlapon
A Fidesz-alapító rutinos külpolitikus is megszólalt Trump és Zelenszkij botrányba fulladt találkozójáról
Az Országgyűlést sem kerülte el az amerikai és az ukrán elnök vitájának ügye.
3 órája
- Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”
Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.
február 24., 12:13
- Belföld
Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megerősítette a hírt.
február 24., 09:27
- Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény
Ez több mint kétmillió embert érint.
február 24., 09:51
- Belföld
Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat
Szembeszáll a kormánnyal a főváros.
február 24., 08:34
- Belföld
Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés
A nyugdíjasoknak hatékonyabban is lehetne segíteni, véli egy szakmai szervezet.
február 24., 08:04
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
9 órája
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
11 órája
- Belföld
Halálos baleset történt Dunaharasztinál
A tragédia miatt kialakult torlódás az M0-s autóútra is felért.
február 24., 09:34
- Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt
Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.
február 24., 14:38
- Mindeközben
Fejes Tamásnak elege lett abból, hogy a Kincsvadászokban mindent rá akarnak sózni
10 órája
- Mindeközben
Mindenki imádja a havasi nyulat, amelyik vicces pofákat vágva bújik elő az odújából
11 órája
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00