Budapestre látogat kedden az izraeli elnök
Az ATV információi szerint Sulyok Tamás kedden Budapesten fogadja Jichák Hercogot, Izrael köztársasági elnökét. A két államfő még tavaly márciusban egyeztetett telefonon, miután Sulyok Tamást pár héttel korábban köztársasági elnöknek választották. A magyar államfő ekkor hívta meg hivatalos látogatásra izraeli kollégáját Magyarországra.
„Az Izrael melletti kiállásunk egyik elvi alapvetése a holokauszt borzalmaiból levont következtetés, mely szerint szükség van egy erős zsidó nemzetállamra, amely garantálja, hogy ilyen tetteket senki soha többé ne követhessen el” – fogalmazott a csaknem egy évvel ezelőtti egyeztetésük után Sulyok Tamás, aki azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország Izrael közeli szövetségese és egyik legjobb barátja.
A két ország közötti utolsó személyes találkozóra január végén került sor, ekkor fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter izraeli kollégáját, Gideon Szaárt, aki találkozott Sulyok Tamással is. Gideon Szaár akkor úgy fogalmazott, hogy „Magyarország Orbán Viktor vezetésével közeli jó barátunk, fontos szövetségese Izraelnek”, majd kifejezte háláját Szijjártó Péternek a személyes jó barátságáért.
Ugyanezen a januári találkozón szintén elhangzott kérdésként, hogy Magyarország mikor fogadja személyesen Benjamin Netanjahut, akivel szemben novemberben a Nemzetközi Törvényszék háborús bűnök és emberiség elleni bűncselekmények miatt elfogatóparancsot adott ki. Szijjártó Péter válaszként azt mondta, az izraeli miniszterelnöknek elküldték a meghívást, így már csak rajta múlik az érkezése.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Alvásproblémáit akarta cannabisszal megoldani, eljárást indított ellene a rendőrség
Egyúttal üzentek a szülőknek: legyenek résen, ha gyerekük raszta hajat csináltat.
7 perce
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
2 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
2 órája
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
25 perce
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
3 órája
- Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz
Bírság és arcképelemzés.
március 17., 10:08
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
4 órája
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
4 órája
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Címlapon
Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride
Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak is beszóltak a parlamentben.
50 perce
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
8 órája
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
23 perce
- Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal
A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.
március 17., 05:58