Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

2025.02.15. 06:38
Vesztergom Dóra, a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője egy pénteken megjelent interjúban közölte, bár az elmúlt években jelentős előrelépéseket ért el a mögötte álló szakértői csapattal a meddőség megelőzésében és kezelésében, hamarosan távozik állami pozíciójából, hogy orvosi feladataira koncentrálhasson. A szakember beszélt az általa vezetett igazgatóság eredményeiről, a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről, de még a volt államfővel való rokoni kapcsolata miatt kapott támadásokról is.

„Még egy hétig vagyok a Humán Reprodukciós Igazgatóság vezetője” – jelentette be a Köztér YouTube csatorna Közbeszéd című műsorának pénteken megjelent adásában Vesztergom Dóra, az Országos Kórházi Főigazgatósághoz tartozó Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője.

A szülész-nőgyógyász, endokrinológus, meddőségi specialista, IVF-szakorvos szerint Magyarországon az oktatási rendszer a gyermekvállalás lehetősége helyett inkább arra koncentrál, hogy „hogyan ne legyen gyerek”.

Vesztergom Dóra az interjúban elmondta, sok támadást kapott a volt államfőhöz, Novák Katalinhoz fűződő rokoni kapcsolata miatt.

Egyszerűbb lett volna, hogyha nem lett volna a sógornőm, mert ez alapján én úgy futottam, mint egy olyan ember, aki nem is szakember, és ezt próbálták az újságok bebizonyítani, hogy sőt, most legutóbb még azt kérdőjelezték meg, hogy van-e szakvizsgám

– fogalmazott a szakember, aki úgy látja, hogy a mögötte álló csapattal az elmúlt három évben több eredményt is sikerült elérni az állami kézbe vett meddőség megelőzésére és kezelésére hivatott rendszer megváltoztatására, ennek ellenére orvosi munkáira kíván figyelni a jövőben, állami feladat ellátását nem tervezi, de nyitottan áll a lehetőségek előtt.

A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője hangsúlyozta, hogy az elmúlt években megtörtént az ellátórendszer alapjainak lerakása, intézményeinek bővítése, finanszírozásának kialakítása, létrejött az eredményességet láthatóvá tevő egységes adatgyűjtés, elindul a korábban Magyarországon nem létező reproduktív endokrinológusképzés, és ami a legfontosabb, a kezelések nyomán a nemzetközileg meghatározott kumulatív élveszületési ráta a korábbi 18.5 százalékról 2025-ben várhatóan 20,5 százalékra, jövőre a tervek szerint 24,5 százalékra nő.

„Rengeteg jogszabályt megváltoztattunk, és tudnék beszélni arról, hogy most miért lett jobb a pácienseknek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a meddőség problémája Magyarországon is nagyon sokakat érint, „20 évvel ezelőtt minden nyolcadik nő volt gyermektelen, most már azt látjuk, hogy minden harmadik” – mondta a szakember. 

Vesztergom Dóra az interjúban többek között arról is beszélt, hogy

  • miért küzd egyre több pár meddőséggel, hogy hogyan alakította át az államosítás a meddőségi ellátást, hogy miért olyan nehézkes a petesejt-donáció Magyarországon, sőt még arról is, hogy miért fordulnak sokan külföldi klinikákhoz.
  • Úgy látja, hogy a nagy számok ellenére „itthon hiányos az iskolában annak az oktatása, hogy mit tudunk tenni azért, hogyha később gyermeket szeretnénk, a magyar oktatásban alapvetően arra fókuszálunk, hogy hogyan ne legyen gyerek”.
  • Beszámolt az általa vezetett igazgatóság egyik legutóbbi reprezentatív, kétezer főn elvégzett felméréséről is, amelyből az derült ki, hogy a válaszadó nők 10 százaléka nincs tisztában azzal, hogy esetükben a reproduktív kor vége az 45 éves korra tehető.
  • Közölte, hogy az igazgatóság szakemberek és influencerek bevonásával 2025-ben is megtartja a Termékenységtudatosság Hete nevet viselő, a Z generációt és egyetemistákat megcélzó programját, ami hasznos információkat nyújt a női meddőség és férfi termékenység lehetséges okairól, kezelésének lehetőségeiről.
  • Részletesen mesélt a meddőségellátásban a hazai és külföldi kezelések, szolgáltatások azonosságairól és különbségeiről, kitért a petesejt donációra, a preimplantációs genetikai szűrővizsgálatok kiszélesítésének hiányára, sőt, még a tabunak számító béranyaságra is.
  • Elmagyarázta, hogy mivel a 18 és a 40 éves kor közötti nők száma folyamatosan csökken, így annak ellenére, hogy emelkedik a születési ráta a jövőben is egyre kevesebb gyerek fog születni.
  • Úgy véli, a népességfogyás megállíthatatlan, de valamiféle egyensúlyi helyzet fenntartására kell törekedni, ebben pedig a döbbenetesen sokakat érintő meddőség kezelése is fontos szerepet játszik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

2 órája

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

4 órája

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

8 órája

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

3 órája

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

4 órája

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

9 órája

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05

  • Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.

március 17., 05:58

  • Címlapon
Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

A kamerák rögzítették a megdöbbentő esetet.

2 órája

Neked ajánlott