Diplomásbér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?

GettyImages-1367212888
2025.03.24. 12:48
A 2023-ban útnak indult óvodai nevelő képzést több szervezet szerint is a szakemberhiány hívta életre, ugyanis akár egy-két éves képzéssel diploma nélküli óvodai nevelővé válhatnak az érdeklődők. Igen ám, de a Belügyminisztérium legfrissebb információi szerint már pontosan ugyanazt a munkát végzik és pontosan ugyanannyit keresnek, mint a diplomával rendelkező társaik. A szakma szerint ez így nincs rendben.

Még 2023 júniusában töltöttek fel egy rendelettervezetet a kormany.hu oldalára – egészen pontosan a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) –, amiben arról írtak, hogy új óvodai nevelő képzéseket indítana a kormány a technikumokban, valamint szakképző iskolákban öt-, illetve kétéves formában. Az óvodai nevelő képzés kétéves lenne azoknak, akik már rendelkeznek érettségivel, ötéves pedig az érettségit is adó technikumokban lenne a képzés.

A tervezet társadalmi egyeztetésére egy hetet adott a tárca – hasonlóan egyébként az óvodák iskolásításáról és a kompetenciamérések osztályozásáról szóló tervezeteknél –, a Pedagógusok Szakszervezete szerint velük senki nem egyeztetett, de még a társadalmi egyeztetésre sem hívta fel akkor senki a figyelmüket (ismét csak hasonlóan a mostani helyzethez). 

Kapcsolódó
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

2024 januárjában aztán megjelent a státusztörvény egyik módosítása, amellyel változtak az óvodapedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges végzettségi követelmények. E szerint ebben a munkakörben már nemcsak felsőfokú óvodapedagógus-diplomával, hanem a középfokú óvodai nevelői szakképzettség megszerzésével is el lehetett helyezkedni.

Az óvodai nevelő óvodában, gyermekotthonban, lakásotthonban, családi napköziben foglalkoztatott segítő szakember, aki aktívan együttműködik a gyermekek nevelésében az óvodapedagógussal, fejlesztő- és gyógypedagógussal, óvodai dajkával és a szülőkkel

– olvasható az Innovatív Képzéstámogató Központ hivatalos leírásában. Ez az új képzési ágazat sokoldalú tapasztalatot biztosít a gyermekek nevelésében, játékokkal való fejlesztésében, rendezvények előkészítésében, óvodai programok megvalósításában. Ez a tudás pedig segítheti a továbbtanulást is, ha valakinek az óvodapedagógusi végzettség megszerzése a célja.

Diplomásbér diploma nélkül

Az Eduline birtokába jutott néhány nappal ezelőtt egy belügyminisztériumi levél, amelyből az derült ki – szemben a fentebb leírt, hivatalos képzési adatokkal –, hogy 

  • az óvodai nevelőket óvodapedagógus-munkakörben alkalmazzák, ezért „ugyanolyan feladatokat látnak el, mint az egyetemet végzett óvodapedagógusok”;
  • a munkaidejüket is ugyanúgy kell beosztani, mint egy diplomás óvodapedagógusnak, így például délelőtt is vezethetik a csoportot;
  • nekik is minősülniük kell, de középfokú végzettséggel legfeljebb Pedagógus II. kategóriáig juthatnak el;
  • rájuk is ugyanúgy vonatkozott a státusztörvény, így a kezdő fizetésük ugyanannyi, mint egy gyakornoké (ez 2025-ben minimum bruttó 640 900 forint).

Látható tehát, hogy ezek alapján tulajdonképpen a felsőfokú iskola elvégzése mindössze a későbbiekben kapható magasabb munkabérért érné meg, ha valaki mesterpedagógus vagy kutatótanár szeretne lenni a későbbiekben. Amennyiben maradna óvodapedagógus (vagyis jelen esetben óvodai nevelő), úgy diploma nélkül is kimaxolhatja a fizetési sávját. 

A szakképzés jelenleg 43 helyen elérhető országszerte – a pontos lista itt érhető el –, a képzési idő pedig attól függ, hogy milyen előképzettséggel jelentkezik valaki. Amennyiben nyolcadikosok a diákok vagy olyan felnőttek, akik érettségit nem adó szakmát végeztek, öt év alatt tudják abszolválni a képzést. Ha valaki már rendelkezik érettségivel, akkor két évre lesz szüksége, viszont ha már pedagógiai előképesítéssel is felvértezte magát, akkor mindössze egy év alatt válhat belőle óvodai nevelő.

Az elvárt kompetenciák közé tartozik a gyermekszeretet, az empátia, tolerancia, a rugalmasság, megbízhatóság, a felelősségvállalás, alkalmazkodóképesség, a kreativitás, a konstruktív konfliktus- és problémamegoldó képesség, tiszta, érthető beszéd, valamint a jó kommunikációs képesség.

Szakemberhiány

Többen is aggodalmukat fejezték ki – már a bejelentéskor is, de a véleményük nem változott a mai napig sem – a képzés miatt, Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szakképzésért felelős alelnöke például úgy nyilatkozott, hogy „a képzés több kérdést is felvet, már csak azért is, mert ilyen szakmai oktatás és munkakör ezelőtt nem létezett”.

Jobban mondva az 1960-as, 1970-es években volt olyan, hogy középfokú végzettséggel is lehetett óvónőként dolgozni. Nagyon úgy tűnik, hogy most ebbe az irányba megyünk vissza

– fogalmazott Gosztonyi Gábor, vagyis a diploma nélküli óvodapedagógusokkal 50-60 évet léptünk vissza az időben. Egyértelműnek látja, hogy a kormány a pedagógushiányra próbált félmegoldásokat találni, ez alól pedig nem volt kivétel az óvodai nevelés sem, ennek lett a végeredménye egy diplomához nem kötött, végeredményben mégis nagyon hasonló képzés és munkakör kialakítása.

Utóbbival Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője is egyetért, az új képzési forma alapjaként – valamint annak okaként, hogy az alsós tanítók már felsőben is taníthatnak, merthogy a két rendeletet együtt hozta a kormány – a folyamatos pedagógushiányt jelöli meg. 

Hathatós lépéseket kell tenni a szakemberhiány csökkentésére: ilyenek a béremelés, a juttatások, a munkaterhek csökkentése

– fogalmazta meg a PDSZ még 2024 márciusában a hat pontból álló gyermekvédelmi kiáltványukban, de Nagy szerint ez máig aktuális. Arról viszont egy szót sem írtak, hogy legyenek diploma nélküli nevelők az óvodákban, a kormány „mégis elfogadta a rendeletet, mégis létrehozta a szakképzést, és mégis óvodapedagógusként dolgoznak az óvodai nevelők”.

„Egy 18–19 éves diák még nem rendelkezik a kora gyermekkori neveléshez kapcsolódó kompetenciákkal” – fogalmazta meg az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara. Véleményük szerint ilyen életkori tapasztalatokkal és a felsőoktatási képzettség nélküli nevelőkkel „a normál fejlődésmenetű gyermekek támogatása nem megvalósítható, nemhogy a kötelező integrációs törekvések elvárt professzionális kivitelezése” – tették hozzá.

A KIM akkor azzal nyugtatott, hogy az óvodai nevelőkkel a cél az óvodai nevelés további fejlesztése, az óvodai nevelőket pedig szakképzett nevelést segítőként lehet majd foglalkoztatni. A mostani fejleményekkel kapcsolatban – miszerint ez már egyáltalán nem így van – megkerestük a Kulturális és Innovációs Minisztériumot, viszont egyelőre nem reagáltak a kérdéseinkre. Amennyiben ez megtörténik, frissítjük írásunkat.

A Belügyminisztérium szintén nem reagált az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre.

(Borítókép: Lourdes  Balduque / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

2 órája

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

3 órája

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Címlapon
Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit

Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit

Magyar Péter szerint az elkövető „hangosan zsidózva” rúgta fel a szavazópultot.

34 perce

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

5 órája

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!

1 órája

  • Címlapon
Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság

Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság

A boszniai Szerb Köztársaság elnökét februárban ítélték letöltendő börtönbüntetésre.

50 perce

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

3 órája

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14