Nőnek adta ki magát egy férfi, így csalt ki pénzt egy társkeresőn

2025.03.24. 09:48
Férfiaktól internetes párkeresőn kicsalt intim fotókkal zsarolva több millió forintot szerzett meg egy Nyíregyháza környékén élő férfi, aki ellen Szegeden és Zalaegerszegen is büntetőeljárás van folyamatban – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Jánky Judit tájékoztatása szerint a fiatal férfi 2021 novemberében társkereső oldalakon regisztrált egy női profilt, amin keresztül férfiaktól kért intim fotókat. A jelentkezőktől chatbeszélgetések során megszerezte a telefonszámukat, majd magát ügyvédnek kiadva felhívta őket.

Azt állította, hogy a társkereső oldalon küldött intim tartalmú képeket idegenek használták fel, emiatt pedig a sértett ellen büntetőeljárás, illetve per indulhat. Felajánlotta, hogy a hátrányos következményeket elkerülhetik, ha egy meghatározott összeget fizetnek neki.

A sértettek elhitték, amit mondott, és a következményektől tartva fizettek is a zsarolónak. A férfi az így megszerzett pénzek utalására vádlott-társa bankszámlaszámát adta meg, akinek eleinte nem volt tudomása a neki utalt összegek bűnös eredetéről.

A férfi ezzel a módszerrel nyolc sértettet károsított meg több millió forint összértékben.

A kár a nyomozás során nem térült meg. A férfival szemben többrendbeli zsarolás bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség, de   hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények miatt   a Szegedi Járásbíróság előtt is büntetőeljárás van folyamatban ellene.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.

tegnap, 21:57

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38