240 oldalas programmal állt elő a Tisza Párt, jöhet a milliárdosadó, az euró és a szuperkórház
További Belföld cikkek
-
Drámai légi csata maradványait tárták fel, ilyen leletekkel csak kevesen büszkélkedhetnek a világon - Eljárást kezdeményez Hidvéghi Balázs, szerinte hiányos Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozata
- A TV Maci pizsamáitól az Abigél jelmezekig: leltárhiány miatt tesz feljelentést a közmédia
- Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe Németországban a budapesti antifa támadások ügyében
- Hankó Balázsékért tartottak fogolykiváltó imát, Orbán Viktor édesanyja is ott volt
Magyar Péter szombaton ismertette a párt Működő és emberséges Magyarország címet viselő kormányprogramját. A Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában még a hét elején jelentette be, hogy február 7-én mutatják be a mintegy 140 oldalas dokumentumot, amelynek tartalomjegyzékét szombat délelőtt már meg is osztotta Facebook-oldalán.
Magyar Péter: Visszavesszük az országot
Magyar Péter arról beszélt a program bemutatása alkalmával, hogy Magyarország erősebb annál, mint az elmúlt két év kormányzás mutatott, mint amit a széteső állam és mindennapi nehézségek sugallnak.
„Politikai felelősség nélkül nincs működő állam. Felelősség nélkül a hatalom öncéllá válik. A közérdek háttérbe szorul, az ország pedig fokozatosan elveszíti cselekvőképességét. Magyarország ma ebben az állapotban van. A rendszerváltás óta eltelt három év fél évtized során a mindenkori politikai elit újra és újra elmulasztotta azt, amire felhatalmazást kapott: az ország következetes, kiszámítható és felelős kormányzását” – fogalmazott Magyar Péter, aki szerint elmaradt a tervezés, a számonkérés és a politikai felelősségvállalás, aminek következményeit ma minden magyar a saját bőrén érzi.
„Nemcsak a felelősségvállalás ideje jött el, hanem a valódi képviseleté is. Országunk nem lehet politikai törzsek zsákmánya, és kevesek magánérdekeinek kiszolgálója. Egy kormány nem választhatja meg, kikért vállal felelősséget, minden magyart képviselnie kell, azokat is, akik rá szavaztak és azokat is, akik nem. A hibáknak felelősségük van, egy állam nem működhet úgy, hogy a rossz döntések, a mulasztások és a visszaélések következmények nélkül maradnak” – tette hozzá. Szerinte 35 évvel a rendszerváltás után újra ott tartunk, hogy ki kell mondanunk, a törvény mindenkire nézve kötelező. „Olyan gazdasági, társadalmi és erkölcsi válság alakult ki, amelynek következményeit nem lehet egyetlen döntéssel, tolvonással eltüntetni. {...} Visszavesszük Magyarországot a nemzet, az egész társadalom számára. Az egész ország kormányát fogjuk megalakítani április 12-e után, amely minden magyart fog szolgálni” – mondta.
Mindannyian tudjuk, hogy egy működő, emberséges Magyarországot közösen vagyunk képesek felépíteni. Erre hívunk mindenkit. Minden egy fontos lépéssel kezdődik, tegyük ezt meg április 12-én
– fogalmazott Magyar Péter.
240 oldalas dokumentum
Egy órakor Tanács Zoltán köszöntötte az élő videó nézőit. A Tisza Párt képviselő-jelötje elmondta, hogy a programjukat nem mesterséges intelligencia alkotta, hanem hús és vér emberek másfél év alatt. A program mögött a párt szerint minden fejezethez további részletes szakmai háttéranyagok állnak. Egyeztettek szakértőkkel és civil szervezetekkel, de csak azokat építették be, amelyek megfelelően látták arra, hogy egy működő országot építsenek.
Majd bejelentette, hogy a program elérhető a magyartisza.hu oldalon.
64 nap múlva rendszert váltunk
– mondta Tanács Zoltán.
A Működő és emberséges Magyarország alapjai című, 240 oldalas dokumentumot a párt szerint több mint ezer szakértő és számos szakmai szervezet bevonásával dolgozták ki. A program négy nagy fejezetre tagolódik: az első a gazdasági növekedéssel és fejlődéssel foglalkozik, a második a biztonsággal és a stabilitással, a harmadik a társadalmi jóléttel, a negyedik pedig a fenntarthatósággal és a jövőállósággal.
Gazdaság: milliárdosadó, uniós pénzek, euró
A program gazdasági fejezete – melyet Kármán András ismertetett – abból indul ki, hogy Magyarország az Európai Unió legszegényebb országa lett, a 2004 és 2024 közötti átlagos gazdasági növekedés – 1,7 százalék – a legalacsonyabb az EU-hoz 2004 óta csatlakozott 13 ország közül. A Tisza a Ganz Ábrahám Gazdaságfejlesztési Program keretében az uniós források hazahozatalát, a kis- és középvállalkozások célzott támogatását, a vállalkozások adminisztrációs terheinek megfelezését és az innovációs kiadások másfélszeresére emelését ígéri. A program 2026. június 1-től felfüggesztené az Európán kívüli vendégmunkások behozatalát.
Az adópolitikában a párt a minimálbér szja-ját 15-ről 9 százalékra csökkentené – ez havonta 20 ezer, évente 240 ezer forint pluszt jelentene a minimálbéren dolgozóknak. A mediánbér alatti 2,2 millió munkavállaló adóterheit szintén mérsékelnék, a mediánbér felett maradna a jelenlegi 15 százalékos szja. A párt semmilyen munkabért terhelő adót nem emelne.
Az igazságosabb közteherviselés jegyében ugyanakkor egymilliárd forint feletti vagyonokra 1 százalékos vagyonadót vezetnének be.
A vényköteles gyógyszerek áfáját nullára, a tűzifáét és az egészséges élelmiszerekét 5 százalékra csökkentenék, és széles körben visszaállítanák a kedvezményes katát.
A költségvetési fejezetben a Tisza 2030-ra vállalja a maastrichti kritériumok teljesítését – 3 százalék alatti költségvetési hiány, csökkenő államadósság –, és bejelenti: előkészítik az euró bevezetését, amelyet belátható céldátummal meg is valósítanának. A program szerint a korrupció felszámolásával, a propagandakiadások megszüntetésével, az uniós források lehívásával, a gazdasági növekedésből származó többletbevétellel és a milliárdosok vagyonadójával évi 3400-4300 milliárd forinttal nőne a kormány mozgástere – ez fejenként évi 450 ezer forintot jelent.
Az energiapolitikában a Tisza megtartaná és szociális alapon kiterjesztené a rezsicsökkentést, a tűzifa áfáját 5 százalékra csökkentené, a szociális tűzifakeretet megduplázná. A magyar otthonok legalább 25 százalékát tíz éven belül magasabb energiahatékonyságúvá tennék, és 2035-ig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget.
Korrupció helyett felelős gazdálkodás. Alacsony infláció, stabil költségvetés nélkül nincs biztonságos jövő, emellett teljesítik a maastrichti kritériumokat. Reális makrogazdasági adatokra alapozva tervezzük meg a költségvetést. Anticiklikus költségvetési politikát vezetünk be, a váratlan kiadásokra pedig tartalékot képzünk. Kiszámítható gazdaságpolitikával erősítjük a befektetői bizalmat
– mondta Kármán András, a Tisza gazdasági szakpolitikusa.
Közlekedés és lakhatás: vasút, hidak, bérlakások
Az infrastruktúra-fejezet központi ígérete a vasút modernizálása: tíz éven belül megfelezik a vasúti kocsik és mozdonyok 40-50 éves átlagéletkorát, a fővonalakon autópályával versenyképes, legalább 100 km/h-s állomástól állomásig mért átlagsebességet érnének el, és országos villamosítási programot indítanának a vasútnál. A közutaknál országos kátyúmentesítést és az erre fordított kiadások megduplázását ígérik, megépítenék az M200–M8-as és M9-es gyorsforgalmi utakat, Budapesten a Galvani-hidat és a Soroksári-Duna-hidat, Szegeden pedig új Tisza-hidat. A 35 évre szóló autópálya-koncessziós szerződést felülvizsgálnák, és csökkentenék az útdíjakat.
A lakhatási válságra a Tisza a Wekerle Sándor Bérlakásépítési és Otthonfejlesztési Programmal válaszolna:
országos szociális és piaci alapú bérlakásépítési programot indítanának, több tízezer új bérlakással, megdupláznák a lakásépítések számát, a fiataloknak legalább 50 százalékkal több kollégiumi férőhelyet biztosítanának, a nyugdíjasoknak 20 ezer új idősotthoni férőhelyet létesítenének, és állami felújítási programot indítanának a komfort nélküli ingatlanok számára.
A program a lakásárak 2010 óta bekövetkezett megháromszorozódását a jelenlegi kormány elhibázott politikájának tulajdonítja.
Biztonság: nem lesz sorkatonaság, de jön az 5 százalékos NATO-költés
A biztonsági fejezetben a Tisza leszögezi:
nem küld magyar katonákat az orosz–ukrán háborúba vagy más fegyveres konfliktusba, és nem állítja vissza a sorkötelezettséget.
A védelmi kiadásokat ugyanakkor 2035-ig a NATO által elvárt 5 százalékra emelnék, fejlesztenék a hazai védelmi ipart és a katonai kibervédelmet, azonnal felfüggesztenék a hazai érdekeket nem szolgáló külföldi katonai missziókat, és helyreállítanák a bizalmat a nyugati szövetségesekkel.
A közbiztonságnál a regisztrált bűncselekmények számának 150 ezer alá csökkentése a cél – a dokumentum szerint ez 2021 óta 154 ezerről 233 ezerre nőtt. A program működő, szigorú, de emberközpontú drogpolitikát, rendőri béremelést és vonzó életpályát ígér.
Az illegális bevándorlással szemben a párt zéró toleranciát hirdet: fenntartaná a déli határkerítést, elutasítaná az EU migrációs kvótáit és a migrációs paktumot, 2026. június 1-től megtiltaná az Európán kívüli vendégmunkások behozatalát. A program kemény kritikát fogalmaz meg a jelenlegi kormánnyal szemben is: szerintük
az Orbán-kabinet „üzletet csinál” a bevándorlásból, 2200 elítélt embercsempészt engedett szabadon, és a „miniszterelnök családtagjai és üzleti partnerei milliárdos üzletet csinálnak a bevándorlásból” letelepedési kötvényeken és fiktív képzéseken keresztül.
Külpolitika: Nyugat igen, Kelet nem, ukrán EU-csatlakozás nem
A külpolitikai alfejezet egyértelművé teszi: a Tisza Kelet helyett a Nyugatot választja. Megerősítenék az EU- és NATO-elköteleződést, helyreállítanák Magyarország nemzetközi tekintélyét, megújítanák a V4-együttműködést, ugyanakkor elutasítják Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását. A program szerint a jelenlegi kormány különutas politikája lépésről lépésre kivezeti az országot az EU-ból, miközben a magyarok 80 százaléka az Unióban akar élni. A Tisza azt ígéri: hazahozza a korrupció miatt befagyasztott 8000 milliárd forintnyi uniós forrást.
Szuverén, erős, büszke országgá tesszük Magyarországot. Európát választjuk, nem lehetünk többé kompország. Határozottan kiállunk az ország érdekeiért, helyreállítjuk a bizalmat szövetségeinkkel, megerősítjük pozíciónkat az EU-n és a NATO-n belül
– mondta Orbán Anita, a Tisza külpolitikai szakértője
A szakpolitikus elmondta: a magyar érdek védelmében lesznek viták Európával. „Jelenlegi formájában nem fogadjuk el az uniós költségvetést, megvédjük a gazdákat. Megtartjuk a határkerítést, nem fogadjuk el az uniós migrációs paktumot és a migránskvótát, ahogy Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását sem” – erősítette meg. Emellett vállalást tettek a jelenleg befagyasztott uniós források hazahozatalát, valamint a magyar diákok Erasmus-programhoz való hozzáférését.
Orbán Anita a regionális együttműködés új alapokra helyezéséről, a visegrádi kapcsolatok és a lengyel–magyar partnerség újjáélesztéséről, valamint az Egyesült Államokkal kötendő átlátható stratégiai partnerségről is beszélt, amelyet a hiteles diplomácia helyreállításával képzelnek el „Újraélesztjük a V4-eket (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország közös érdekérvényesítő fóruma), továbbá a külhoni magyarok érdekeit szem előtt tartó szomszédságpolitikát folytatunk. Első teendőnk egyik lesz az szlovák és az ukrán kormánnyal való viszony tisztázása” – sorolta.
Korrupció és jogállam: vagyonvisszaszerzés, ügynökakták, kétciklusos határ
A korrupcióellenes fejezet szerint Magyarország az EU legkorruptabb országa. A Tisza felállítaná a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, 20 évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot vezetne be képviselők, politikai vezetők és családtagjaik vonatkozásában, csatlakozna az Európai Ügyészséghez, és megszüntetné a magántőkealapok mögötti tényleges tulajdonosok anonimitását.
A Bibó István Programban a jogállam helyreállítását ígérik: helyreállítanák a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszerét, két ciklusra korlátoznák a miniszterelnöki mandátumot, megerősítenék az igazságszolgáltatás függetlenségét, új alkotmánytervezetet dolgoznának ki, megszüntetnék a rendeleti kormányzást, és visszaállítanák a közmédia függetlenségét – a kormányalakítás után azonnal felfüggesztenék a közmédia hírsugárzását a független hírszolgáltatás feltételeinek megteremtéséig.
Nyilvánosságra hoznák az ügynökaktákat is.
A közigazgatásnál megszüntetnék a vármegye elnevezést és a főispáni pozíciót, leváltanák a politikai kinevezetteket, visszaadnák az önkormányzatok elvett hatásköreit, és Budapest-törvényt alkotnának a kormány és a főváros partneri együttműködéséről.
Egészségügy: évi 500 milliárd plusz, szuperkórházak, 15 perces mentő
A szociális fejezet legterjedelmesebb része az egészségügyi program. Hegedűs Zsolt, a párt egészségügyi szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon súlyos problémák vannak az ellátórendszerben: sokaknak nincs háziorvosuk, hosszúak a várólisták, és elmarad a várható élettartam az uniós átlagtól. Elmondta, hogy a Tisza 2030-ra a GDP 7 százalékára emelné az állami egészségügyi finanszírozást, évente legalább 500 milliárd forintos többletforrással, miközben.
„A cél a várólisták jelentős rövidítése, a megelőzés erősítése, a szűrőprogramok bővítése és a magyarok várható élettartamának emelése” – mondta Hegedűs Zsolt, aki külön szólt az egészségügyi dolgozók bérrendezéséről, a mentőszolgálat fejlesztéséről, valamint egy önálló egészségügyi minisztérium létrehozásáról.
A Tisza önálló egészségügyi minisztériumot hozna létre, és évente legalább 500 milliárd forint többletforrást biztosítana az ágazatnak. A várólistákat 2027 végére a fekvőbeteg-ellátásban hat, a járóbeteg-ellátásban két hónapra csökkentenék.
Minden régióban szuperkórházat fejlesztenének a klinikai központokra alapozva, minden vidéki kórházat megtartanának, és 2027 végére biztosítanák, hogy a mentők 15 percen belül a helyszínre érjenek.
A születéskor várható élettartamot 2035-ig legalább 80 évre emelnék – jelenleg 76,5 év, öt évvel az EU-átlag alatt. A program kiemeli: ha jól működne a magyar népegészségügy, évente 24 ezer ember életét lehetne megmenteni, további 13 500-an pedig a rossz egészségügyi ellátás miatt halnak meg.
Nyugdíjak, családtámogatás, szociális háló, gyermekvédelem
A Tisza víziójában a gyermekek védelme és az oktatási esélyegyenlőség áll a középpontban, mert ez egyszerre társadalmi és gazdasági érdek – mondta Bódis Kriszta, a párt társadalompolitikai szakértője. A tervek között szerepel a „100 százalék családprogram”, a családi pótlék és az anyasági támogatás megduplázása, az iskolakezdési támogatás bevezetése, valamint a szociális szektorban dolgozók általános béremelése. Bódis Kriszta a gyermekvédelem megerősítését, a sértettek kártalanítását, az ellátórendszer és a nevelőszülői hálózat bővítését is feladatként jelölte meg, miközben a nyugdíjasok számára új juttatásokat, emelt ellátásokat és korszerű idősotthoni férőhelyeket ígért.
A Tisza megtartaná a 13. és 14. havi nyugdíjat, garantálná, hogy senki ne kaphasson 120 ezer forintnál kevesebb öregségi nyugdíjat,
bevezetné a nyugdíjas SZÉP-kártyát évi maximum 200 ezer forint értékben, duplájára emelné az időskorúak járadékát és 50 százalékkal az otthonápolási díjakat. A program szerint 800 ezer nyugdíjas él a létminimum alatt, és az átlagnyugdíj a 2010-es 75 százalékos bérkövetésről 53 százalékra esett vissza.
A családtámogatásnál duplájára emelnék a családi pótlékot és az anyasági támogatást, duplájára a gyest és a gyetet (gyermeknevelési támogatás), minden rászorulónak évi 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást adnának, az apaszabadságot három hétre emelnék, és garantálnák, hogy válás esetén ne kelljen visszafizetni a csokot. A szociális szektorban általános 25 százalékos béremelést hajtanának végre.
A Brunszvik Teréz Gyermekvédelmi Programban a párt azt ígéri, hogy
feltárja az elmúlt évtizedek gyermekvédelmi bűncselekményeit, a bántalmazás áldozatai pedig teljes körű kártérítését kapnak.
Emellett a jelzőrendszer megerősítését, az ágazat költségvetésének 20 százalékos emelését, a dolgozók bérének azonnali 25 százalékos emelését és a gyermekotthonok 2030-ig tartó felújítását ígéri a párt.
Demográfia: 10 millió magyar 2050-re
A Tisza 2035-ig megállítaná a népességfogyást, és célul tűzi ki, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé nőjön az ország lélekszáma – a program emlékeztet, hogy jelenleg már 9,5 millió alatt van. A Vár a hazád! programmal nyolc éven belül 200 ezer külföldön élő magyart hoznának haza. A párt hangsúlyozza, hogy kiáll a külhoni magyarok támogatása mellett, és következetesen fellép a szomszédos országokban a magyar közösségek jogainak biztosításáért.
Oktatás: 18 éves tankötelezettség, önálló minisztérium, Erasmus újra
Az oktatásnál a Tisza nemzetstratégiai ágazattá tenné a közoktatást, önálló oktatási minisztériumot hozna létre, 18 évre emelné a tankötelezettséget, 25 százalékos béremelést hajtana végre a nevelést és oktatást segítő dolgozók körében, csökkentené a pedagógusok adminisztrációs terheit.
A párt ezen túl visszaadná módszertani szabadságukat, megszüntetné az állami tankönyv-monopóliumot, és visszaállítaná az egyetemek autonómiáját a KEKVA-modell megszüntetésével.
A felsőoktatásban 2035-ig legalább egy magyar egyetemet a globális TOP 200-ba juttatnának, és biztosítanák, hogy a magyar egyetemisták újra részt vehessenek az Erasmus- és Horizon-programokban.
Esélyegyenlőség, sport, kultúra
A program külön fejezetekben foglalkozik a nők munkahelyi esélyegyenlőségével – betartatnák az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, emberséges szülészeti ellátást és hatékony meddőségi kezeléseket biztosítanának –, a roma esélyegyenlőséggel, az akadálymentes Magyarországgal, a sporttal és a kultúrával.
A Hajós Alfréd Sportprogramban a túlárazott stadionépítések helyett a tömeg- és szabadidősportra fordítanák a forrásokat. A kultúrában politikamentessé tennék az irányítást, 25 százalékos béremelést végeznének az ágazatban, és pártsemleges Nemzeti Sajtóalapot hoznának létre.
Ágrár, állatvédelem, vidék
Az agrárfejezetben kiemelten támogatnák a családi gazdálkodókat és a fiatal gazdákat, megvédenék a magyar piacot az unión kívülről beáramló ellenőrizetlen terményektől, és felülvizsgálnák a Földtörvényt.
Bóna Szabolcs, a párt agrárszakértője úgy fogalmazott, hogy a magyar mezőgazdaság válságok sorával küzd, az élelmiszerárak magasak, a termelők pedig nehéz helyzetben vannak. „Célunk egy tudás- és fenntarthatóság-alapú agrármodell, amelyben a családi gazdaságok, a fiatal gazdák és a kkv-k kiemelt támogatást kapnának” – mondta a szakértő, aki rövid ellátási láncokat, szigorúbb minőségellenőrzést, a hatóságok szakmai megerősítését és a gazdák adminisztratív terheinek csökkentését ígért. Emellett a birtokátadás ösztönzéséről, a szövetkezések támogatásáról, kedvezményes biztosítási és hitelprogramokról, valamint az uniós fellépésről is beszélt a magyar termelők védelmében.
A Szent István Vidékfejlesztési Programban tíz falunként évente egymilliárd forint közösségi fejlesztési keretet adnának, amelyről a helyi közösségek dönthetnének. A Tisza szerint „felszabadítják a vidéket a helyi oligarchák és politikusok uralma alól”. A Xantus János Állatvédelmi Program pedig országos hatáskörű állatjóléti hatóságot, minden megyeszékhelyen minősített állatmenhelyet és országos ivartalanítási programot ígér.
Zöld program külön minisztériummal
Gajdos László, a párt környezetvédelmi szakértője szerint Magyarországot vízhiány, légszennyezés és élővilág-vesztés sújtja, ezért átfogó zöld fordulatra van szükség.
Ami a fenntarthatóságot illeti, A Tisza 2030-ra minden településen csökkentené a levegőszennyezést, felülvizsgálná a MOHU hulladékkoncessziós szerződését, önálló hatóságot hozna létre az akkumulátoripari beruházások vizsgálatára, és 2040-ig megduplázná a megújuló energia arányát.
„Önálló környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztériumot hozunk létre, szigorítjuk a szennyezőkkel szembeni fellépést, külön ellenőrző szervet állítunk fel az ipari beruházások vizsgálatára, és zéró toleranciát hirdetünk a védett területek jogsértő beépítésével szemben” – fogalmazott. Hozzátette: a vízmegtartó tájgazdálkodás, a nemzeti parkok megerősítése és a Natura 2000-es területek fokozott védelme szintén a program része lenne.
Digitális állam és mesterséges intelligencia
A program zárófejezetében a Tisza digitális államot ígér: papírmentes, mobilbarát ügyintézést, minden magyar állampolgárnak személyes mesterségesintelligencia-asszisztenst az egészségügy, az oktatás és az e-ügyintézés támogatására, teljeskörű magyar nyelvi AI-modellt, átfogó kiberbiztonsági auditot minden állami intézménynél, valamint a kkv-k digitalizációjának kiemelt támogatását.
(Borítókép: Magyar Péter 2026. január 5-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)