Féknyúz az egész világ

2020.10.08. 17:38

Közkeletű tévhit, hogy a média egyfajta ablak a valóságra, mely elsősorban a világ spontán eseményeiről számol be. Ha viszont közelebbről szemügyre vesszük a politikai híradásokat, rá kell jönnünk: jórészt megkoreografált látszatok bódító sorát habzsoljuk csupán.

A marketing szakirodalma a '60-as évek eleje óta

PSZEUDOESEMÉNYEKNEK

nevezi ezeket – az amerikai történész, Daniel J. Boorstin nyomán. A pszeudoesemények egyetlen céllal történnek meg: hogy a sajtó megörökítse őket. Nem azért adnak hírt tehát róluk, mert fontosak, hanem fordítva: azért tartjuk utóbb fontosnak őket, mert a média már tudósított róluk. A modern nyilvánosság ördögi köre ez.

Egy újszülöttnek minden féknyúz új: Justin Trudeau és Barack Obama felváltva imázsfotózkodnak éppen
Egy újszülöttnek minden féknyúz új: Justin Trudeau és Barack Obama felváltva imázsfotózkodnak éppen
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

Persze mindannyiunk életében vannak megrendezett, mesterkélt pillanatok olykor. Műmosoly egy fényképen, megjátszott érdeklődés egy társalgásban, rituális bemutatkozás aktuális kedvesünk szüleinek. Viszont a médiában bemutatott közéleti eseményeknek egyenesen a döntő többsége ilyen.

Hiszen mit is csinál egy politikus publikusan?

  • Megtekint, köszönt és avat.
  • Beszédeket tart/posztol.
  • Vitázik a médiában/interjút ad/sajtótájékoztat.
  • Tüntet, médiahekkel, esetleg flashmobol.

Nem nehéz belátni, hogy mindezek nem ellesett pillanatok egy politikus életéből. Ha nem venné a kamera, eleve nem is csinálna ilyeneket. Gondoljunk csak bele:

vajon akkor is beszélgetne Orbán Viktor Nagy Katalinnal minden péntek reggelente, ha történetesen nem venné őket a kamera/mikrofon? 

Na ugye.

A pszeudoesemény mindig egy kép mutatása tehát. Szalagátvágás, csecsemőpuszilgatás a kampányban, rituális kolbásztöltés. Ebben az értelemben minden kortárs politikus valahol legmélyen egy Gábor Zsazsa. 

A média nem ablak a világra tehát, sokkal inkább társadalmunk tükre. Gyermeteg idealizmusunké ugyanúgy, mint hiú élethazugságainké. Nem is kell a tudósokra várni, jórészt máris virtuális valóságban élünk. 

De akkor mi az, ami egyáltalán igaz a politikában? A lesifotó és a lebukás például egészen biztosan, mert nem volt eltervezve, begyakorolva, tudatosan tálalva. 

Vagyis minden olyasmi, aminek az eredeti szándék szerint a takarásban kellett volna megtörténnie.