Mikor hazudik egy politikus?

A hazugságkutatás szakirodalma és a sánta kutyás népi bölcsesség egyaránt úgy tartja, hogy bár valóban vannak őstehetségek, tökéletesen hazudni képtelenség, mindenki elárulja magát valamivel. És ehhez még politikusnak sem kell lennie.

Az alaphelyzet pofonegyszerű: valaki mond valamit, amiről tudja, hogy valójában nem is úgy van, a hallgatósága pedig gyanakodni kezd. Még csak ismernie sem kell feltétlenül a tényleges igazságot, elég, ha megérzi, hogy itt és most valami nem stimmel. Egy gesztusból vagy testtartásból, egy különös szóhasználatból, egy hangszínből vagy hangsúlyból, a szemmozgás irányából vagy hosszából.

A közszereplők helyzete persze speciális, hiszen jóval kevesebb spontán helyzetben láthatjuk őket, viselkedésük és mondókájuk jórészt begyakorolt, ám még ez sem elég ahhoz, hogy az önleleplezés apró jelei teljesen eltűnjenek. Hogy miért? Mert végső soron ők is csak emberek.

Szívmelengető volna mindezt úgy értelmezni, hogy még a legvásottabb politikusokban is motoszkál mélyen legbelül valamiféle lelkiismeret, amely a metakommunikációjukon keresztül akaratlanul, de annál diadalmasabban utat tör magának. A valóság ehhez képest kiábrándítóan banális: gördülékenyen hazudozni egész egyszerűen túl strapás, legfeljebb pillanatokra sikerülhet bárkinek – és ennek nem morális, hanem biológiai okai vannak. 

Szervezetünk, idegrendszerünk teljesítőképessége véges, abszolút határokkal bír. És e határok nincsenek is oly messze, mint hinnénk.

Zavar a rendszerben

Ennyire részletesen nem szokás belegondolni, de amikor valaki nem őszinte, akkor az agya tulajdonképpen három, külön-külön is igen megterhelő dolgot csinál egyszerre:

• kínosan összpontosít arra, hogy ki ne bökje az igazságot,
• hihetőnek tűnő fedőtörténetet talál ki,
• és eközben még arra is ügyel, hogy hatásosan adja elő, amit épp blöfföl.

Mindez akkora pszichés munka, hogy nem is szokott sikerülni. Mint amikor nyugis sétatempóból futólépésbe kell váltanunk, hogy elérjük a buszt, közben csörögni kezd a telefonunk, és még véletlenül nekünk is jön valaki – és ezt kellene teljes mentálnyugalomban teljesítenünk úgy, hogy még sikkesen is nézzen ki az egész a külső szemlélők számára.

Ha belekalkuláljuk, hogy egy rosszban sántikáló professzionális Pinokkiónak nem a pillanat hevében kell kitalálnia a fedősztoriját, mert már megvan előre, és be is gyakorolta, még akkor is két, egymással ellentétes tartalmú dologra kell figyelnie egyszerre. Könnyűnek hangzik, pedig nagyon nehéz – ezt bárki maga is tesztelheti a fenti ábra segítségével.

A feladat egyszerű: csak fel kell sorolni a listán szereplő szavak színét. Nem kiolvasni a szavakat tehát, hanem megnevezni azt, hogy milyen színnel vannak nyomtatva. Mindezt lendületesen.

Kikapcsolt kamuméter

Kis gyakorlással persze egyre jobb lesz, de mindig maradni fognak benne döccenők, sosem fog egészen úgy sikerülni, mintha a színek ténylegesen klappolnának a szavak jelentésével. Ha olykor flottul is megy, legközelebb, amikor picit fáradtabbak vagyunk, megint visszaesik majd a teljesítményünk. Elménk ugyanis túlterhelődik, némiképp görcsbe rándul, amikor eltérő ingereket kell párhuzamosan kezelnie – és ezt teljesen és végleg kiiktatni még gyakorlással sem lehet.

(a szóban forgó mentáltréninget kidolgozó John Ridley Stroop után). Pontosan ugyanígy lesz sutább a kommunikációja annak a közszereplőnek is, aki hazugsággal házal, mivel egyszerre kell figyelnie arra, hogy el ne szólja magát, és arra, hogy meggyőzően prezentálja a fedősztoriját. Márpedig ezek egymással ütköző mentális tartalmak. 

De akkor miért nem látja mindenki rögtön, hogy éppen mikor nem őszinte a kedvenc politikusa? Ugyanazért, amiért a színházban sem zavar senkit, hogy a valóságban az a mosónő nem is mosónő, és az a herceg sem igazándiból herceg. Ha egy közönség eleve önáltatásra fizet be, nem keresi többé az árulkodó jeleket. Inkább csak szórakozni akar. 

(Borítókép: Jefferson Turner és Daniel Clarkson színészek hazugságvizsgálót tesznek Tony Blair brit miniszterelnök viaszbábujára 2005. április 25-én. Fotó: Andy Butterton / PA Images / PA Images / Getty Images)