Kitartóan gyártják a meséket Ukrajnáról

Február 24-én támadta meg Oroszország Ukrajnát, azóta keresi mindenki a historikus kapaszkodókat, hogy valamiképpen értelmet adjon az eseményeknek. Mindez természetes emberi reflex, ha valami váratlan, rendkívüli és/vagy tragikus történik, de azért érdemes tisztában lenni a korlátaival is.

A legnépszerűbb toposz továbbra is az, hogy Oroszország a Nagy Medve, amely hatalmas, de lomha – ám ha fenyegetik, nagyot üthet. Ez persze egyáltalán nem új, mondhatni örökzöld. A tetszetős metaforákból és történelmi párhuzamokból az ukrajnai invázió óta viszont szabályos túlkínálat lett; ha megnézzük a világsajtót, gyakorlatilag mindenki áthallásokat talál jelen és múlt között. Nézzük a leghatásosabbakat! 

Európa 9/11-e – írta pár hete a neves geopolitikai magazin, arra utalva, hogy új biztonságstratégiai korszak kezdődött egy hónapja, új halálos ellenséggel, és fájdalmasan hosszadalmas küzdelemre kell felkészülnünk. (Emlékezetes, hogy korábban, egy másik logika szerint még a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni 2015-ös párizsi támadás volt Európa 9/11-e.)

Sokak szerint egyenesen megkezdődött a harmadik világháború. Donyeck és Luhanszk függetlenségének idén februári orosz elismerése ugyanis modern kori Anschluss volt, aminek szimpla folytatását látjuk most. (A Krím 2014-es elcsatolását is emlegették már egyébként orosz Anschlussként.)

Megint mások úgy vélik, hogy a putyini agresszió lehet az új hidegháború nyitánya, Ukrajna pedig könnyen Finnország sorsára juthat, vagyis jöhet a finlandizáció (értsd: békén hagyja Moszkva, ha nem kokettál a NATO-tagsággal).

Aztán olyan is akad, akinek az ‘56-os magyar forradalom leverését idézi, amit ma Ukrajnában látunk.

Meseország mindenkié

E valóságértelmező mesék persze nem kizárólag az atlantista világ sajátjai, ott vannak az orosz vezetők saját történelmi párhuzamai is: mivel szerintük Ukrajnában tombol a nácizmus, önmagukra úgy tekintenek, mint akik éppen csatába indultak korunk Hitlere ellen. Mellé pedig az 1962-es kubai rakétaválság újrajátszását emlegetik harcosan.

Több elemző szerint azonban a Kreml ura most elszámolta magát, nem jött be a terve, így Ukrajna lehet Putyin Vietnámja vagy az oroszok második Afganisztánja, Kijev pedig az új Aleppo vagy Groznij.

Olyan megfejtés is van, amely szerint ez most Oroszország Szuez-pillanata, az embertelen Putyinra pedig valamiféle nürnbergi per várhat hamarosan.

A látszat nem csal:

a XX. század pedig folyvást visszakacsint, amint fogást akarunk találni az aktuális eseményeken.

Taktikus ráolvasások 

Az efféle (hol kézenfekvőbb, hol merészebb) analógiákban persze az a szép, hogy valóban képesek lehetnek izgalmas szellemi meccseket provokálni, nagy is a csábítás, hogy ilyesmikbe bonyolódjon az ember. Hiszen egy kis igazság majdnem mindegyikben van, így jókat lehet vitázni arról, hogy pontosan meddig érvényesek e párhuzamok, és hol lapít az ördög a részletekben. 

Amiért azonban

úgy igazán, az már a történeti-politikai analógiák természetéből fakad. Azok ugyanis mindig a jó és a rossz dramatizált harcáról szólnak, ez a dolguk, ez a funkciójuk.

Jellemzően tehát többet árulnak el kiötlőikről, mint a leírni hivatott rögvalóságról. Leggyakrabban csupán arról mesélnek, hogy ki melyik félnek drukkol egy adott, jelen idejű helyzetben, illetve hogy ő maga miféle végkifejlet(ek)től retteg a legjobban. Már amikor nem a való világ folyamatait próbálja mondvacsinált módon alakítani éppen.