Egészen szédítő lett a választási hajrá

„Magyarország előre megy, nem hátra!” – így a kormánypárt. „Nem jobbra, nem balra, csak felfelé!” – replikázik az ellenzék, szintúgy saját koordinátarendszere mentén. Velünk pedig szabályosan forogni kezd a világ.

Kapcsolódó

Honnan jön a jobboldali-baloldali megkülönböztetés?

Nyilván onnan, hogy az egyik hazaáruló, a másik náci. De miért épp így hívják őket, nem fordítva?

A térbeli metaforák persze egyáltalán nem idegenek a politikától, elég csak az egyik legalapvetőbb ideológiai ellentétpárra gondolni: baloldali-jobboldali. Elnevezésük onnan ered, hogy a XVIII. század végén Franciaországban a nemzetgyűlés levezető elnökének balján tömörültek a progresszívek, jobbján pedig a monarchisták.

A két szemben álló pólus között persze kialakulhat akár centrális erőtér is, aztán lehet még tudatosan középre beszélni vagy középutat keresni. Ellentétes esetben pedig jönnek a szélsőségek, amelyektől elhatárolódni illendő, mert nem közelíthetők az álláspontjaink.

Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Lássuk be, a térszimbolikák eleve nem túl bonyolultak, már-már banálisak: a felfelé és előre jó, a lefelé és hátra pedig rossz. A műfaj hazai klasszikusa egyébként alighanem az SZDSZ 1998-as szlogenje volt: Tartsuk a jó irányt! A pontos irány tulajdonképpen nem is derült ki belőle, ehhez képest a 2022-es kampány hívószavai már szinte konkrétnak számítanak.

De a közélet térbeli metaforáiban nem is az a legérdekesebb, hogy éppen mely elképzelt helyzetben próbálnak felmutatni egyes gondolatköröket vagy pártalakulatokat. Hanem hogy közpolitikai tartalmukat tekintve megfoghatatlanok, körvonalaik elmaszatoltak. Részvételre ösztönöznek inkább, nem konkrét terveket tárnak fel.

Homályos iránymutatások

Kapcsolódó

A szlogenek karizmája

A jelszavaknak lelkük van. De ami még fontosabb: retorikai szabályszerűségeik is.

De miért nem egyértelműek a politikusi szlogenek? A jótékonyan szellős politikai beszéd olyannyira régi jelenség, hogy komplett szakirodalma van, a társadalomtudós Lloyd S. Etheredge például nem kevesebb mint 14 fajta okot gyanít a jelenség hátterében (Etheredge, L. S., 1976).

Három fontosabb elemzési irány létezik.

• A meggyőzéstechnikai magyarázat szerint a homályos fordulatok több emberhez szólnak, több választó képes azonosulni velük, hiszen alig tudni, mit is jelentenek valójában. A politika amúgy is inkább feeling dolga, nem a rációé. A konkrétumokat egyébként sem értenék tömegek, a megúszós iránymutogatás pont elég. Ebben az értelmezésben az átlagpolgárok nem nagyon okosak, a politikusok viszont ritka figyelmes emberek.
• Mások úgy vélik, hogy a modern politikus népámításra és halandzsára szakosodott eleve. Azért nem fogalmaz világosabban, mert épp csak ennyire képes. Nem elég kompetens, ezért inkább alibizik. Ebben a (némiképp cinikus) megfejtésben választható képviselőink üresfejű színészek, akik csupán színlelik a hozzáértést. Szimpla ripacsok.
• A legelmélyültebb iskola szerint a bizonytalan körvonalú mondandók egyenesen a politikai váltógazdaság természetéből erednek: minden politikus a jövőt árulja, márpedig képtelenség előre tudni, hogy pontosan milyen kihívásokra kell majd válaszolnia az elkövetkező ciklusában, így irreális is volna túl sok konkrétumot várni tőle. Képviseleti demokráciákban mindenki kizárólag biankó felhatalmazást kaphat a későbbi döntéseire – tartják a megengedő pragmatisták.

Az urnazárásig még van pár óra, de e három koncepció közül már most kiválaszthatja bárki a kedvencét.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!