Orbán Viktor: az álmoknak nem lehet határt szabni

2000.08.20. 16:04
,,Kell, hogy legyen újra magyar álom: egy gazdag és erős Magyarország, amelyet magukban bízó emberek építenek. Egy erős, gyarapodó, független, szabad Magyarország, amely mindannyiunké. Az idegenbe szakadt és az anyaországban élő magyarok közös álma - mindannyiunké, akinek megadatott, hogy ehhez a nemzethez tartozzon" - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök augusztus huszadikán, a Kossuth téren. ,,Mert az álmoknak nem lehet határt szabni" - tette hozzá.

Szabó János honvédelmi miniszter, Áder János házelnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Fodor Lajos vezérezredes
A szónokok közül Szabó János honvédelmi miniszter nyitotta meg augusztus 20-án délután azt az ünnepséget, amelyet az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából rendeztek Budapesten, a Kossuth téren. A díszszemlével egybekötött tisztavatáson megjelent Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke is.

Szabó János többek között Magyarország NATO-tagságáról, ezáltal a fiatal tisztek előtt megnyíló ,,soha nem látott lehetőségekről" beszélt. Ugyanakkor szót ejtett arról is, hogy haderőnket mielőbb át kell szervezni, s a katonai pálya nagyon sok áldozatot követel azoktól, akik ezt a hivatást választják. A miniszter nyilvánvalóan arra utalt ezzel, hogy a hadseregnél folytatódó létszámleépítés nem a fiatalabbakat, hanem az idősebb generációkat érinti.

Millenniumi könyv és óda

Milleniumi óda
Ezután kiállították a Kossuth térre azt a nemrég elkészült könyvet, amelynek a címe: ,,1000 éves álom - üzenet a jövőnek". (A kötetbe később minden érdeklődő beleírhatja, amit a jövőnek üzenni akar.)

A könyvet négy katona helyezte el az emelvényen, majd ezer gyermek előadásában a Millenniumi óda, Selmeczy György alkotása hangzott el.

Ezután Orbán Viktor mondott beszédet: ,,Ezer évvel ezelőtt élt egy férfi a Kárpát-medencében, aki hinni mert abban, hogy megszületik Európa szívében egy erős, független, szabad ország, a magyarok országa" - emlékeztetett Szent Istvánra a miniszterelnök.

Orbán Viktor a közös alkotásról

Az érdeklődők kivetítőn is követhették az eseményeket
,,Az ezeréves keresztény állam közös alkotás, amely ezer esztendő összes nemzedékének munkájából, harcából, szenvedéséből, sikeréből, kudarcából született. Közös alkotás - mindannyiunk tulajdona" - fogalmazott.

,,Aki mindig a hegytetőn állt, nem ismeri a feljutás örömeit - bennünket ez a veszély ritkán fenyegetett" - szólt a miniszterelnök.

Ezután a kormányfő a huszadik század borzalmairól, szenvedéseiről beszélt. Ám hozzátette: ,,amit túlélünk, az erősebbé tesz bennünket".

,,Ezer évvel a csontjainkban, nincs okunk a kapkodásra" - jegyezte meg Orbán. Egyetlen elhibázott lépés függetlenségünket, szabadságunkat végveszélybe juttathatja - magyarázott tovább a politikus. ,,Csak az utolsó hatvan esztendőben több, mint egymillió embert veszítettünk" - utalt a Don-kanyarban elpusztultakra, a második világháború zsidó áldozataira, az 1956-os vérveszteségre és kivándorlásra, a svábok kitelepítésére a miniszterelnök.

"Kell, hogy legyen erős Magyarország"

,,Papíron kiszámolva, hideg fejjel kevesen jósoltak volna nagy jövőt nekünk a Kárpát-medencében" - folytatta Orbán, hozzátéve: ,,ez a magasles, amelyről évszázadok erdején tekintünk végig."

Vízvétel
Ünnepi hőség
,,Kell, hogy legyen újra magyar álom: egy gazdag és erős Magyarország, amelyet magukban bízó emberek építenek. Egy erős, gyarapodó, független, szabad Magyarország, amely mindannyiunké, az idegenbe szakadt és az anyaországban élő magyarok közös álma. Mindannyiunké, akinek megadatott, hogy ehhez a nemzethez tartozzon" - szólt a miniszterelnök.

Ezután felsorolta a kormányfő a kassai és kolozsvári magyar érzelmű polgárokat, a gyimesi és csiki székelyeket, a délvidéki és kárpátaljai (sűrű sorsú) magyarokat, akikkel együtt kell éreznünk.

,,A gazdag és erős magyar nemzetet velük álmodjuk, mert - hölgyeim és uraim - az álmoknak nem lehet határt szabni" - zárta a Kossuth téren nagy lelkesedéssel fogadott beszédét Orbán Viktor.