Lemondott az Amnesty International magyarországi vezetése
Az államtikár ezt pénteken este, az m1 híradójában jelentette ki. Simicskó István hozzáfűzte: az utóbbi időben jól szervezett akció folyik Magyarország lejáratására azért, hogy rontsák uniós csatlakozási esélyeinket. Simicskó úgy vélte, hogy a Magyarországot lejárató kampány nem lehet a véletlen műve. - Azt véljük felfedezni, hogy ez egy jól szervezett negatív befolyásolás, amit mindenképpen fel kell térképezni - közölte a politikus.
Az államtitkár elmondta, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok folyamatosan vizsgálják az ügyet, és nagyon határozottan lépnek fel minden Magyarországot lejárató ügyben. Anne Burley, az AI európai vezetője a híradónak nyilatkozva kijelentette, hogy titkosszolgálatokkal soha nem tárgyaltak és soha nem voltak velük kapcsolatban.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Anne Burley, a szervezet európai regionális programigazgatója úgy nyilatkozott: Az AI szlovén tagozatának hirdetése nem közöl hamis információkat. Az igazgató erről levélben tájékoztatta az Országimázs Központot. Az AI tisztségviselője levelében elismerte, hogy a szlovéniai hirdetésben bemutatott láb nem egy magyar rendőré volt. Az Országimázs Központ vezetése kijelentette: ellenkampánnyal válaszol.