Heves tiltakozást váltott ki az Amnesty International hirdetése
További Belföld cikkek
-
Vitézy Dávid: Szép öngólt lőtt Lázár János, de ideje lenne felelősséget vállalnia
- Nemzetközi díjat kapott egy magyar egyetem
- Megérkezett a szlovák államfő Magyarországra
- Eljárás indult Balázsék ellen kiskorúak személyiségfejlődésének veszélyeztetése miatt
- Megbindzsizték a „szaunametrót”, már csak 35 fok van rajta
A hollandok a központra hivatkoznak
Az AI által készített anyagokra hivatkozva jelent a hirdetés, amely szerint Magyarországon a rendőrök cigány gyermekek fogait verik ki - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a szervezet hollandiai sajtófelelőse. Ruud Bosgoraas szerint nem gondolták, hogy ekkora hatást fog kiváltani az újságban megjelent hirdetésük. Hangsúlyozta: nem kívánták azt a hangulatot kelteni, hogy Magyarországon a kisebbségeket, különösen a cigányokat elnyomják. Hozzátette, jelentésüknek nem lesz hatása a politikai életre.
A hirdetés egyébként része az októberben indított kínzás ellenes kampánynak. Bosgoraas elmondta, a világon mintegy százötven ország érintett a kínzás ügyében, sőt Európában nem egyedül Magyarország a ludas.
A külügy is lépéseket tervez
A hirdetés heves tiltakozást váltott ki a magyar szerveknél. A Belügyminisztérium BM levélben fordul a holland lap főszerkesztőjéhez, továbbá az Amnesty International központjához, amelyben választ kér arra, hogy milyen tényanyagon, illetve hiteles forráson nyugszanak a lapban megjelent állítások. Tiltakozását fejezte ki a nemzetközi szervezetnél a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja is az eset kapcsán.
Horváth Gábor külügyi szóvivő a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, ha egy kormányzati szerv tevékenységével összefüggésben megalapozatlan megállapítások jelennek meg külföldön, az összehangolt kormányzati fellépésben természetesen a Külügyminisztériumnak és az illetékes képviseleteknek is megvan a maga szerepe és feladata.
Az AI Magyarország nem tud a forrásról
Az AI Magyarország elnöke, Szekeres-Varsa Vera úgy nyilatkozott, hogy a hír nem tőlük származik, nem tudnak róla és keresik a kapcsolatot a holland szervezet megfelelő személyével, annak érdekében, hogy megtudják, ki indította el az ügyet. Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke is megerősítette ezt, elmondta, az Amnesty International nemzetközi titkársága arról tájékoztatta őt: csak utólag értesültek a történtekről. Ezért a nemzetközi szervezet vizsgálódik, miképpen fordulhatott elő egy ilyen hirdetés önkényes megjelentetése.